Hírek
2011. November 14. 12:09, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI/infonograd
Finnországból érkezett Palotásra a megsérült vörös vércse
Finnországban jelölt vörös vércsét találtak Palotás község közelében, a madarat áramütés érte.
Finnországban jelölt vörös vércsét találtak Palotás község közelében, a madarat áramütés érte - közölte Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Nógrád megyei munkatársa az MTI érdeklődésére.
- A meggyűrűzött vörös vércsét egy magángazdálkodó találta néhány napja egy középfeszültségű villanyvezeték alatt. A madár csak ugrálni tudott, repülni nem. A ragadozót a fém gyűrű mellett megjelölték a két szárnyán is, hogy befogás nélkül, távolabbról felismerhető legyen, illetve geolokátorral is ellátták. Utóbbi célja, hogy a vörös vércsék vonulási útvonalairól, kóborlásairól képet kapjanak az ornitológusok – mondta Papp Ferenc.
Azonnal felvették a kapcsolatot a finn kutatókkal és kiderült, hogy a vörös vércsét Finnország nyugati részén gyűrűzték. Itt egy Kauhava nevű település környékén már 25 éve végeznek kutatásokat, a vércséket költőládákban telepítik meg.
A vonulási útvonalak megismerése céljából idén először erősítettek rájuk geolokátorokat: a vizsgálat alanyát képező 440 madárból 82 hím példány kapott ilyet. Azért választották a hímeket, mert ezek hűségesebbek élőhelyükhöz, nagyobb biztonsággal visszatérnek oda, mint a tojók.
- A madár teljes gyógyulására nincs esély. Az áramütést túléli, de a szárnyát el fogja veszíteni. Jelenleg a Bükki Nemzeti Park salgótarjáni telepén gondozzák – tette hozzá Papp Ferenc.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 28. 16:17, szombat | Helyi
Így lopják el az ember hangját
Sokan nem is sejtik, hogy működik az átverés: így lopják el az ember hangját, és máris kész a baj. Egy brit felmérés szerint az emberek fele még soha nem hallott arról,
2024. Szeptember 28. 16:01, szombat | Helyi
Pluszpénz az autótulajdonosoknak - jó megoldás lehet az autóbérlés vagy bérbeadás?
Egy szokatlan ötlettel kereshetnek pluszpénzt az autótulajdonosok Az eladásra szánt autók hónapokat, akár fél évet állnak kihasználatlanul, új tulajdonosra várva, mind a kereskedésekben, mind a magánszemélyeknél.
2024. Szeptember 28. 07:00, szombat | Helyi
Salgótarján - Háztáji gazdálkodásra, konyhakertekre, kisvállalkozásokra épül - szeretné, ha megvalósulna?
Egy új módszer a kistermelők közösségi piacterének kialakítására. Háztáji gazdálkodásra, konyhakertekre, kisvállalkozásokra épül a SALGÓTARJÁNI KÖZÖSSÉGI NAGYBANI PIACTÉR. Akár Ön is csatlakozhat!
2024. Szeptember 27. 14:06, péntek | Helyi
A 120 cm magas, az emberi alakot formázó PEPPER ROBOT
Apródot kapott a Szondi. A robot az ipari-informatika oktatását szolgája Balassagyarmaton, a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskolában.