Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2012. Június 13. 00:00, szerda | Helyi
Forrás: infonograd

Fergeteges hangulat a ludányhalászi falunapon

Fergeteges hangulat a ludányhalászi falunapon

A minap 1200 ludányi és Ludányból elszármazott ember ünnepelt a Ludányhalászi falunapon.

A népes vendégcsapat a szélrózsa minden irányából, volt, aki több száz kilométerről is hazajött ezen alkalomra.. A meghívottakon kívül sokan érkeztek a környékbeli településekről, s még Szlovákiából is érkeztek szórakozni e jeles alkalomból.
Aki korán érkezett, az horgászversenyen és kispályás focibajnokságon vehetett részt. A falunap a II. Elszármazottak Találkozójával kezdődött. Az egykori ludányhalászi lakosokat Kovács Imre polgármester köszöntötte, s hogy emlékezetes legyen a találkozás, mézeskalácsból készült ajándékot kaptak a hazatérők, amely a helyi Szent András templomot ábrázolta.
A köszöntés után következett a szentmise, amelyen Molnár Péter esperes mellett két Ludányhalásziból származó plébános Süllei László és Baranyi László is misézett az elszármazottakért és az 52 éves iskola diákjaiért, tanárokért.
Ezt követte az ebéd, ahol gulyás, halászlé, pörkölt, káposzta és vadas közül lehetett választani. Az óvodai dolgozók ráadásul egész nap sütötték a laskát és a palacsintát.
A nap csúcspontja 45 egykori osztály találkozója volt. A nagy sátor alatt minden osztálynak külön-külön asztalt állítottak fel. Az osztálytalálkozók alkalmából Brunda József alpolgármester köszöntötte az egybegyűlt tömeget, s elszavalta saját költeményét is. Jó volt látni az örömkönnyes szemeket, amikor a régi ismerősök, diáktársak találkoztak, s véget nem érő beszélgetésbe kezdtek. A találkozó alatt minden volt diák – aki tagja volt a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolának 1960 és 2005 között – emléklapot kapott. Szép számmal eljöttek azok a pedagógusok is, akik valaha az intézményben tanítottak. Őket a képviselő-testület köszöntötte és emlékplakettet kapott 12 jelenlegi és 22 volt pedagógus.

Az elszármazottak Kovács Imrét, Ludányhalászi polgármesterét „Az év polgármestere” kitüntető emléklappal ajándékozták meg, amiért másodszor is megszervezte az Elszármazottak Találkozóját, és sikerült 45 osztályt újra egyesítenie. Délután négytől mindenki szabadon válogathatott a kulturális programokból. A „Timi-tanya” helyi lovas-egyesület tagjainak bemutatója után nyaktörő mutatványokat láthattunk a debreceni kerékpáros fiataloktól. A színpadon helyi táncosok és énekesek szórakoztatták a nagyérdemű közönséget, zenekar húzta a talpalávalót a Nógrád táncegyüttesnek. Forró hangulatot teremtettek a Crazy Dance és a Havanna Táncstúdió táncosai tüzes táncukkal és nyarat idéző „alig takaró” fellépő ruhájukkal.
A magyar nóták kedvelőinek Keszler Éva és Egri József énekelt. Molnár Orsi betegsége miatt meglepetés vendég lépett színpadra Poór Péter személyében.
Az est fénypontja Csepregi Éva fellépése volt. Az örökké fiatal és szép énekesnő mindenkit megtáncoltatott. Magasba emelt karok és tapsvihar jelezte, hogy a Neoton-dalok most is népszerűek és időszerűek. Fiataltól az idősig énekelte mindenki a refréneket. Az este hajnalig tartó bulival ért véget.
Bódiné Fenyvesi Mónika

Címkék: Ludányhalászi

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 09. 13:58, csütörtök | Helyi

NAV: az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítés

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó és Vámhivatal(NAV)

2024. Május 09. 12:21, csütörtök | Helyi

Jövő Mobilitása Szövetség: sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra.

Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ)

2024. Május 09. 09:41, csütörtök | Helyi

Három a magyar igazság!

Egy helybeli férfi Salgótarján különböző részein három nap leforgása alatt három gépkocsit tört fel, a híres mondás azonban itt is beigazolódott. Három nap elég volt a nyomozóknak is az igazság kiderítésére és az elkövető elfogá

2024. Május 09. 09:30, csütörtök | Helyi

Közösen fejleszti a testnevelő tanárok képzését a TF és a Magyar Diáksport Szövetség.

A testnevelő tanárok képzésének fejlesztését és gyakorlatiasabbá tételét szolgálja az az együttműködési megállapodás, amelyet szerdán írt alá Sterbenz Tamás.