Hírek
2016. December 18. 13:05, vasárnap |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa: egy hét múlva karácsony, álljunk meg egy pillanatra!
Jövő vasárnap karácsony lesz, a következő héten találjunk egy pillanatot arra, hogy megálljunk és csendet találjunk - mondta Ferenc pápa advent utolsó vasárnapján, a Szent Péter téren délben tartott beszédében.
Ferenc pápa hozzátette, a karácsony üzenetén való gondolkodásban segít, ha elképzeljük, miként tartott Szűz Mária és József Betlehembe, vagyis elképzeljük útjukat, fáradozásukat, de örömüket, meghatódottságukat és aggodalmukat is, hogy helyet találjanak a születendő gyermeknek.
"Próbáljunk meg belépni az igazi karácsonyba, amely Jézus születése, hogy részesülhessünk ennek az ünnepnek a kegyelmében, amely a szeretet, az alázat, a gyengédség kegyelme" - mondta a katolikus egyházfő, aki egyúttal köszönetet mondott a 80. születésnapjára a világ minden részéből érkezett köszöntésekért.
Ferenc pápa az idén is személyesen vezeti a Vatikán karácsonyi szertartásait. December 24-én este a Szent Péter-bazilikában mutat be szentmisét, december 25-én délben ünnepi beszédet mond a Szent Péter téren, és Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:48, kedd | Külföld
Megkezdik a medvék kilövését Erdélyben
Rendkívüli ülésen döntött a román képviselőház a medveállomány ritkítását célzó vadászati kvótákról.
2024. Július 14. 08:13, vasárnap | Külföld
Donald Trump jól van, kiengedték a kórházból
Donald Trump elhagyhatta a kórházat, miután szombaton este egy választási gyűlésen fegyveres támadás érte, és a fülén lőtt sérülést szenvedett.
2024. Július 14. 08:10, vasárnap | Külföld
Breaking: Rálőttek Donald Trumpra - Videó
Támadás szakította félbe Donald Trump Pennsylvania állambeli választási gyűlését szombaton - közölte a republikánus elnökjelölt védelmét ellátó titkosszolgálat.
2024. Július 13. 08:43, szombat | Külföld
Telefonon tárgyalt az amerikai és az orosz védelmi miniszter
elefonon tárgyalt Lloyd Austin amerikai és Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter - közölte pénteken a két ország katonai tárcája.