Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2015. Február 19. 11:55, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Felfüggesztett börtönre ítélték jogerősen az élettársára rálövő asszonyt

Felfüggesztett börtönre ítélték jogerősen az élettársára rálövő asszonyt

Jogerősen két év, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a Tahitótfaluban lakó asszonyt, aki egy szóváltás közben Flobert pisztollyal mellkason lőtte élettársát.

Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla kirendelés folytán eljáró bírái életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki a jelenleg a 34 esztendős nőt.
A vádlott és élettársa 2010-ben egy tahitótfalui telekre költöztek, amit a nő vásárolt. Az asszony örökségéből vett építőanyagból a férfi egy könnyűszerkezetes házat épített, majd egy nagyobb téglaépületet is fel kívántak húzni, de ez pénz híján nem sikerült.
Az élettársak között főként anyagi problémák miatt gyakorivá váltak a viták, az asszonyt pedig a veszekedések során többször felszólította a férfit, költözzön el. Ilyenkor a férfi azzal fenyegetőzött, elveszi a vádlottól közös gyermeküket, illetve elkezdte bontani közös otthonuk burkolatát, mondván a házat ő építette.
Az egyik ilyen alkalommal, 2013. április 17-én a nő az ágy alól magához vette a 6 milliméteres kaliberű pisztolyt és a gyerekszoba ablakán kihajolva felszólította a férfit, fejezze be a bontást. A sértett nem tett ennek eleget, ezért az asszony, hogy ráijesszen, a férfi felé lőtt. Bár nem akarta eltalálni élettársát, a lövedék a férfi mellkasába fúródott.
A lövés után a vádlott hívta a mentőket, és közreműködött abban, hogy a sértettet minél könnyebben kórházba tudják szállítani. A férfit meg kellett műteni, közvetlen életveszélyes állapotba került.
A sértett megbocsátott a nőnek, az élettársak különköltöztek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.

2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek

ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms

Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.