Hírek
2020. Július 16. 15:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: police
Fél órán belül rendőrkézen a kifosztás gyanúsítottja
Körzeti megbízott azonosította a 20 éves salgótarjáni férfit, aki egy idős nőt fosztott ki.
A rendőrségre 2020. július 14-én 13 óra 22 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy salgótarjáni idős asszonyt ismeretlen személy kifosztott.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály Körzeti Megbízotti Alosztály munkatársa a beszerzett adatok alapján azonosította és munkatársaival fél órán belül elfogta a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 20 éves helyi lakost.
A férfi a bejelentést megelőző időben a kerítésen átmászott, majd a nyitott ajtón bement a házba, ahol az idős, védekezésre képtelen nő füléből az aranyfülbevalót, nyakából az aranyláncot kivette. A férfi ezt követően a megszerzett értékekkel a házból távozott. A sértett a bűncselekmény elkövetése során nem sérült meg.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállított H. Attilát a nyomozók kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 10:58, kedd | Helyi
A LEGJOBB ÖT TV bemondó - Ön melyiküket kedvelte a legjobban?
5 magyar TV bemondó, akiket szívesen látnánk ma is a képernyőn. Ma már nincsenek tv bemondók, legalábbis a szó klasszikus értelmében. A televíziózás hőskorából hoztunk 5 legendát,
2024. Július 16. 09:19, kedd | Helyi
Az MVM Mobiliti átadta első nagy teljesítményű töltőállomását.
Az MVM Mobiliti Törökbálinton átadta első 600 kilowatt összteljesítményű töltőállomását, amelyet európai uniós támogatásból valósított meg - közölte az ország legnagyobb e-töltő-hálózatát működtető MVM Mobiliti Kft.
2024. Július 16. 09:00, kedd | Helyi
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton.
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024. Július 16. 08:39, kedd | Helyi
Rétvári Bence: jól indult a járóbeteg-időpontfoglalás az Egészségablak alkalmazásban.
Az indulás óta napi csaknem ötszáz időpontot foglaltak a betegek az Egészségablak mobilalkalmazással a járóbeteg-szakrendelőkben.