Hírek
2020. Április 09. 22:40, csütörtök |
Helyi
Forrás: Facebook
Fekete Zsolt közleménye - 04. 09.
Salgótarján polgármesterének közleménye.
Tisztelt Salgótarjániak!
A kormányfő ma határozatlan időre meghosszabbította a kijárási korlátozást. Annak szigorítását a következő 4 napra, azaz húsvét hétfő éjfélig a polgármesterekre hárította.
A kijárási korlátozásra vonatkozó intézkedéseket a kormány ugyan nem módosítja, de mi itt helyben EGY PONTON SZIGORÍTUNK, mely az alábbiakban, az eddigi legfontosabb közterületi szabályozások soránál olvasható. S BÁR NEM ÖNKORMÁNYZATI FELADAT a rendvédelem, a kijárási korlátozásra vonatkozó intézkedések BETARTÁSÁRA ÉS BETARTATÁSÁRA NAGYOBB HANGSÚLYT HELYEZÜNK!
Ezért a kormányfő által rám ruházott jogkörömben eljárva egyeztettem a salgótarjáni rendőrkapitánysággal, és velük együttműködve önkormányzatként saját erőnkből megháromszorozzuk az utcán szolgálatot teljesítő közterület felügyelők és a biztonsági szolgálat létszámát.
Így: HOLNAP REGGELTŐL MEGERŐSÍTETT, NAGYOBB LÉTSZÁMÚ RENDVÉDELMI JELENLÉTTEL - a rendőrség, az önkormányzati rendészet (közterület felügyelet), a városi biztonsági szolgálat és a polgárőrség együttműködésével - SZIGORÚ ELLENŐRZÉSEK LESZNEK A SALGÓTARJÁNI KÖZTERÜLETEKEN, IDE ÉRTVE A SALGÓTARJÁN KÖRNYÉKI TURISTA ÚTICÉLOKAT IS! Úgy, mint: Eresztvény, Salgó vára, Somoskő vára, Dornyay-turistaház és környéke, Tóstrand és környéke, Kálvária és környéke, stb.
A kijárási korlátozásról szóló rendelet alapján:
- Mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el otthonát! A rendelet szerint ilyen indoknak minősül a munkavégzés, illetve vásárlás élelmiszerüzletben, gyógyszertárban, drogériában.
-
A rendelet szabályozása alapján: egyéni szabadidős sporttevékenység, valamint szabadidős célú gyaloglás céljából is el lehet hagyni az otthonokat. Az ilyen mozgásokat kül- és belterületen, lehetőség szerint zöldfelületen lehet végezni egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen, másoktól legalább másfél méter távolságot tartva.
Az előbbi két pont alapján Salgótarjánra nézve szigorúbb intézkedést vezetünk be, és betartását a következő 4 napban szigorúan ellenőrizzük. Ha kell, büntetések kiszabásával: - Az általunk meghozott döntés értelmében Salgótarján közigazgatási határán belül a közterületeken, ide értve a környező turista útvonalakat is, csupán az egy háztartásban élők tartózkodhatnak csoportosan (3-4 fő).
-
Az általunk meghozott döntés alapján a nem közös háztartásban élő személyek esetén együtt közterületen maximum 2 fő tartózkodhat. Azaz 3 vagy annál több nem egy háztartásban élő személy már csoportnak minősül, és a szabályozásunk alapján szabálysértést követnek el. Rájuk szabálysértési bírság szabható ki, vagy feljelentés tehető ellenük!
Továbbiakban is élnek az eddig általunk és a kormány által meghozott intézkedések, ezek közül a legfontosabbak: - Tilos a játszóterek használata.
- Tilos a sportpályák csoportos használata.
- Másoktól legalább másfél méter távolság megtartása kötelező.
- 65 éven felüliek élelmiszerüzletben, drogériában, gyógyszertárban csak délelőtt 9 és 12 óra között tartózkodhatnak.
- 65 éven aluliak pedig az előbbi időszakon kívüli idősávokban.
Ezek megszegése esetén is az elkövetők felelősségre vonhatók, és szabálysértési bírsággal sújthatók!
Kérek mindenkit, hogy tartsa be a rendelkezéseket! Az elmúlt héten a fegyelem sajnos sokat lazult, ezt tapasztalhatta mindenki, aki az utcákon, boltokban járt. Így muszáj, hogy sokkal szigorúbban ellenőrizzük a szabályok betartását, a rendőrség pedig szigorúbban fog fellépni a szabályszegőkkel szemben! Minden salgótarjáni lakos egészségének, biztonságának érdekében tesszük mindezt!
Kérem, hogy maradjanak otthon!
Kérem, hogy vigyázzanak magukra és vigyázzanak egymásra!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
