Hírek
2014. Augusztus 09. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Emberkereskedelem miatt emeltek vádat négy ember ellen Nógrádban
... négy ember ellen, aki fiatal nőket adott el Cipruson ázsiai és afrikai menekülteknek, hogy azok a házasságkötéssel elkerülhessék kitoloncolásukat - közölte a megbízott főügyészhelyettes pénteken az MTI-vel.
Nagy Zsuzsanna elmondta: a négy balassagyarmati elkövető közül egy 35 éves férfi és egy 33 éves nő testvérek, harmadik társuk unokatestvérük, a negyedik vádlott, egy 32 éves nő pedig a férfi volt felesége.
Ismertette: a 33 éves nő pár éve közösségi oldalon ismerkedett meg egy Cipruson élő külföldi állampolgárral, akihez később ki is költözött. Itt határozták el, hogy a nő - aki terhessége miatt időnként Magyarországra utazott -, pénzért cserébe magyar nőket visz ki Ciprusra, hogy ott élő menekültekkel házasságot kössenek. A menekültek így elkerülték volna a Ciprusról, illetve az Európai Unióból való kitoloncolásukat.
A vádlott 2013 nyarán több fiatal nő kiutazását szervezte meg, azt ígérve nekik, hogy jómódú férfiakkal köthetnek házasságot, akik majd eltartják őket.
A kiutaztatásban, a szükséges okmányok beszerzésében és a szállításban a további vádlottak segítettek.
Az egyik nőt egy bangladesi férfinak adták el. A sértett, akit napokig bezárva tartottak, végül megszökött, és a nicosiai magyar nagykövetség segítségével érkezett vissza Magyarországra.
Egy másik nőt ismeretlen állampolgárságú férfi vett meg 400 euróért, a harmadikat egy indiai ezer euróért. Utóbbit is bezárták, és elvették az iratait. Ő interneten keresztül kért segítséget ismerőseitől, és végül a ciprusi rendőrség talált rá. Nagy Zsuzsanna hozzátette: ők is visszakerültek Magyarországra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
