Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2013. Augusztus 07. 10:00, szerda | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Első évadnyitó társulati ülését tartotta a Zenthe Ferenc Színház

Első évadnyitó társulati ülését tartotta a Zenthe Ferenc Színház

Húsz-huszonöt helyi és mintegy harminc tájelőadással készül a 2013/2014-es színházi évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház - mondta el Sándor Zoltán, a társulat művészeti vezetője a keddi évadnyitón.

Hozzátette: repertoárjukban könnyed vígjátékok és nehezebb drámák, valamint mesejátékok is szerepelnek, társulatuk a fiatalabb és a középgenerációt célozta meg, hogy új közönséget toborozzon a színházművészetnek.
A premierek között szerepel a salgótarjáni színház alapítójának, T. Pataki Lászlónak Kit szerettél, Ádám? című drámája is, amelynek ősbemutatóját a budapesti Újszínházba tervezik. Ez egyben a Madách Imre születésének 190. évfordulója alkalmából szervezett emlékév kiemelt rendezvénye is lehet - jegyezte meg a művészeti vezető.
A színházat fenntartó, önkormányzati tulajdonú Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője, Simon Lajos elmondta: gazdálkodásuk stabil, új tagokat is szerződtettek az új évad produkcióira. A társulatot erősíti majd a salgótarjáni származású Hollai Kálmán, továbbá az utóbbi években inkább már csak szinkronszínészi munkát vállaló Csernák János.
Orosz Dániel közönségszervező az MTI-nek elmondta: a Zenthe Ferenc Színház eddig nyolcvan művelődési házzal és színházzal vette fel a kapcsolatot, szeptemberre ezt a számot szeretnék 120-ra növelni és produkcióikat minél több észak-magyarországi, dunántúli és alföldi színpadon bemutatni.
Sándor Zoltán arról is beszámolt, hogy tavaly mintegy háromszáz széket foglaltak le a színház támogatói, az új évadban egy három premierre szóló bérlettel viszonozza a társulat ezt a támogatást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.