Hírek
2013. Január 12. 12:20, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd
Előkelő helyen a pásztói Margit Kórház
A pásztói Margit Kórház érte el megyénkből a legjobb eredményt ezúttal is az „Év Kórháza” versenyében.
Ráadásul a 2012-es szavazatok alapján majd’ hetven helyet lépett előre az egy évvel korábbi teljesítményéhez képest. Tavaly még a századik helyre szavazták a Margit Kórházat, idén pedig a huszonnyolcadik helyen zárt. Javított tavalyi eredményén némiképp a megye két másik kórháza is. A balassagyarmati dr. Kenessey Albert Kórház 2011-ben a 109-ik, idén pedig a 108-ik lett, míg a Szent Lázár Megyei Kórház az egy évvel korábbi, 158. helyezését most a 148-ra javította. Idén – szemben a tavalyi 202-vel – csak 157 kórház szerepelt a versenyben. A szavazást ezúttal is a HáziPatika.com hirdette meg, immár nyolcadik alkalommal, a betegek pedig az Interneten szavazhattak. A netezők öt kategóriában osztályozhatták iskolai értékelésnek megfelelően az egészségügyi intézményeket. A versenyt egyébként idén a Budapest -Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika nyerte. Ez különösen figyelemre méltó, mivel a fővárosi intézmények rendre rosszul szerepelnek ebben a szavazásban. Tavaly például egyetlen egy sem kapott helyet az első tízben.
Forrás: radiofocus.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
