Hírek
2024. Március 12. 12:00, kedd |
Helyi
Forrás: MTI-BUDAPEST
Elhunyt Wiesner Tamás Európa-bajnok, vk- és KEK-győztes vízilabdázó.
![Elhunyt Wiesner Tamás Európa-bajnok, vk- és KEK-győztes vízilabdázó.](/external/image_cache/c/5/8/c581752b26378149d1857a9e4132eb31.jpg)
Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok, világkupa- és KEK-győztes Wiesner Tamás.
A hazai sportági szövetség honlapja emlékeztett rá, hogy Wiesner Tamásnak két Európa-bajnoki és egy világkupa-szereplés adatott meg: az 1970-es Eb-n ezüstérmes lett, 1977-ben, a jonköpingi kontinensviadalon, illetve az 1979-es rijekai vk-n pedig az aranyérmes együttes tagja volt.
A KSI-ből 1968-ban került a Ferencvároshoz, ott töltötte teljes felnőtt játékospályafutását, később pedig két évtizeden át szolgálta a klubot szakosztályvezetőként, amikor a csapat újabb sikerkorszakát élte. A zöld-fehérek kupaspecialistának számítottak akkoriban: a Vasas és az OSC mellett a bajnoki cím elérhetetlen volt, ugyanakkor a kupában sokszor meglepetést okoztak. És nem csak itthon: 1974-ben, 1977-ben és 1979-ben elhódították a KEK-serleget, sőt, az utóbbi két sikert követően megrendezett európai Szuperkupa döntőben sikerült legyűrniük az aktuális BEK-győztest is, előbb a Canottieri Napolit, majd a Vasast - olvasható a waterpolo.hu oldalon.
A kilencvenes években vállalt ismét komoly szerepet szeretett klubjánál Wiesner, akinek szakosztályvezetőként főszerepe volt abban, hogy a zöld-fehérek négy év alatt három európai kupadöntőben játszhattak, és két vesztes LEN Kupa-finálét követően 1998-ban elhódították a KEK-serleget. 2000-ben pedig a fiatal csapattal a bajnoki cím is összejött.
Wiesner Tamás 2022 decemberében agyvérzést kapott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 18:26, csütörtök | Helyi
Gábriel arkangyal - 120 év után először emelik le és restaurálják
Több mint 120 év után először emelik le és restaurálják teljeskörűen a Hősök terén álló monumentális Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló Gábriel arkangyalt.
2024. Július 18. 10:45, csütörtök | Helyi
Tíz perc alatt kétszer!!!
Dejtár belterületén rövid idő alatt kétszer is túllépte a megengedett sebességhatárt egy autó vezetője.
2024. Július 18. 08:49, csütörtök | Helyi
Pollenhelyzet - Hamarosan kezdődik a parlagfűszezon!!!
A parlagfű pollenkoncentrációja várhatóan július utolsó hétvégéjén több helyen is elérheti a tüneteket okozó szintet, az allergiás tünetek erősségének mérséklése érdekében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Közpo
2024. Július 18. 08:38, csütörtök | Helyi
Ismét megdőlt a nyári áramfogyasztási rekord.
Kedden is megdőlt az idei nyári, valamint a mindenkori nyári magyarországi áramfogyasztási rekord derül ki a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.