Hírek
2011. December 07. 07:35, szerda |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI/HírtTv
Elfogták a több mint egymilliárdot ellopó férfi bűntársát?
![Elfogták a több mint egymilliárdot ellopó férfi bűntársát?](/external/image_cache/c/0/3/c03f4c22fa0e38b56c98743ba2e027e3.jpg)
Elfogták a pénzszállító autó kifosztásával gyanúsított férfi egyik bűntársát – értesült kedden az egyik kereskedelmi televízió. A Budapesti Rendőr-főkapitányság nem erősítette meg a sajtóértesülést.
A TV2 úgy tudja, hogy a jármű sofőrjének, aki ellen azóta nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, több bűntársa is volt, őket a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították. A televízió információja szerint nem a pénzszállító sofőrjét, hanem annak egyik segítőjét fogták el a rendőrök. A BRFK a csatorna információit nem erősítette meg.
Mint ismert, a bíróság elrendelte a BRFK által korábban indítványozott nemzetközi elfogatóparancsot Lőrincz Róbert ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2011. november 30-án 16 óra 45 perc körüli időben a munkavégzése során használt és általa vezetett gépkocsit a munkaideje alatt a Budapest II., Medve utcából eltulajdonította és azzal a Budapest I., Donáti utcába hajtott. A gépkocsiból a benne lévő készpénzt eltulajdonította, majd – a gépkocsit a helyszínen hagyva – ismeretlen helyre távozott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztály vagyonvédelmi osztálya sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelte el Lőrincz Róbert körözését.
Valamelyik szomszédos országban bujkálhat az a pénzszállítóautó-sofőr, aki ellopta a rábízott több mint egymilliárd forintot múlt szerdán. Német Ferenc, a Személyi, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara elnöke a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta: a pénzt legkönnyebben egy közeli országban tudja devizára váltani.
A férfi kocsiját egyébként, amivel elmenekült, a Ferihegyi repülőtérre vezető út közelében találták meg a rendőrök. „Kimegy Szlovákiába, és aztán onnét akár segítőkkel le is tudja váltani a forintot naponta devizaváltóknál, tehát azért nem megy messzire, amíg forint van” – fogalmazott Német Ferenc.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.