Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2018. Január 15. 11:07, hétfő | Helyi
Forrás: police

Elfogták a 3 betörőt

Elfogták a 3 betörőt

A külföldi állampolgárok ellen a Balassagyarmati Rendőrkapitányság folytat eljárást.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. január 3-án 6 óra 57 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy honti élelmiszerbolt melléképületébe az éjszaka ismeretlen személyek betörtek.

A beszerzett információk alapján a balassagyarmati nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 24 éves férfi és két társa - egy 30 éves és egy 34 éves - szlovák állampolgár gyanúsítható megalapozottan, akiket 2018. január 9-én elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak.

A nyomozás adatai alapján a három férfi a bolt előtt betonba ágyazott fém rudat kimozgatták, majd azzal az üzlet raktárépületének ajtaját kifeszítették, ott nem találtak semmit. Ezt követően a bolt rácsát és annak ajtaját megkísérelték kinyitni, azonban a rácsot nem sikerült eltávolítani, így az eladótérbe nem jutottak be és nem tulajdonítottak el semmit.

A 24 éves férfi meglapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy 2017 decemberében egy honti családi ház udvarából két kerékpárt tulajdonított el. A gyanúsított az adatok alapján 2018. január 9. előtti időszakban a borsosberényi Művelődési Ház hátsó ajtó zárját megrongálta, de a belső ajtót kifeszíteni nem tudta.

A rendőrök a három férfit a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították. A hatóság a 24 éves férfi ellen egy rendbeli lopás vétség és két rendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt, míg két társa ellen egy rendbeli lopás vétség kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban.