Hírek
2016. November 16. 06:16, szerda |
Helyi
Forrás: police
Életvédelmi konferencia Salgótarjánban
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság 11. alkalommal rendezte meg „Életellenes bűncselekmények helyszíni szemléinek tapasztalatai\" elnevezésű szakmai konferenciáját 2016. november 10-én.
A Salgó Hotelben megtartott rendezvényt Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, melyet követően Nagy Tivadar r. alezredes a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnügyi Technikai Osztály vezetője köszönte a résztvevőket.
A konferencián előadást tartott Dr. Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője és Dr. Szokolai Zoltán r. alezredes az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Osztály vezetője, továbbá az ország több megyei rendőr-főkapitányságnak bűnügyi technikai osztályvezetői. A szakemberek az illetékességi területükön az elmúlt időszakban elkövetett emberölések és más kiemelt súlyú bűncselekmények helyszíni szemléjéről osztották meg tapasztalataikat.
Az értekezleten a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság hat rendőrkapitányságának vezetői, a rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának állománya, bűnügyi osztályvezetői, a kapitányságok életvédelmi vonalvezetői és bűnügyi állományának tagjai vettek részt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
