Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2012. Szeptember 11. 00:00, kedd | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Együttműködik a VOSZ és az adóhivatal Nógrád megyében

Együttműködik a VOSZ és az adóhivatal Nógrád megyében

Együttműködési megállapodást írt alá a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Nógrád megyei szervezete az adóhivatallal hétfőn Salgótarjánban.

A szervezetek vezetői az aláírási ünnepségen elmondták, közös cél az adózási fegyelem javítása, továbbá annak elérése, hogy az adóhatóság vállalkozóbarát legyen, a vállalkozók pedig tiszteljék és adóhatóságot.
Nagyfalusi Sándor, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nógrád megyei igazgatója elmondta: a VOSZ-on keresztül, eljutva a kis-, közép- és mikrovállalkozókhoz, előadások keretében hívják fel a figyelmet az adójogszabályokban bekövetkező változásokra, a következő időszakra meghirdetett ellenőrzési irányokra, illetve a korábbi vizsgálatok tapasztalataira.
Közös hírlevelet is eljuttatnak a vállalkozókhoz, akik kedvezményeket is kapnak az együttműködés részeként - tette hozzá.
Az igazgató ismertette: abban az adózói szférában, ahol a gazdasági válság miatt rövid távú fizetési nehézségek adódnak, fizetési felszólítást küldenek az úgynevezett köztartozásmentes adatbázisban lévő VOSZ-tagoknak ahelyett, hogy figyelmeztetés nélkül, végrehajtással lépnének fel.
Emellett a Széchenyi kártya igényléshez, illetve különböző hitelfelvételhez szükséges adóigazolásokat várakozási idő nélkül adják ki a vállalkozóknak az ügyfélszolgálatokon - mondta.
Gazsi Ferenc, a VOSZ Nógrád megyei elnöke arról tájékoztatott, hogy évtizednyi együttműködést rögzítettek most írásban is, az adóhatóság hírlevelét már két éve megküldik a tagoknak, és konzultációkat is folytattak már adózási kérdésekről.
Kiemelte, hogy az együttműködés előnye nem forintosítható, az adózás könnyebbé tételéről van szó.
A NAV jutalmazni is szeretné azokat a vállalkozókat, akik megfelelő adózási morállal végzik a munkájukat - mondta, hozzátéve: "mi pedig szeretnénk elérni, hogy a vállalkozó tisztességes szó legyen, és az adóhatóságról se az ugorjon be, hogy már megint fizetnem kell".
Szalayné Ostorházi Mária, a NAV Észak-magyarországi főigazgatója azt nevezte a megállapodás céljának, hogy a vállalkozók számára egyszerűbb legyen az adózás, a NAV pedig biztosíthassa a költségvetésnek az elengedhetetlenül szükséges bevételeket.
A VOSZ és a NAV országos vezetői 2011-ben kötöttek együttműködési megállapodást, megyei szintű szerződést Nógrádban írtak alá először. Nógrád megyében mintegy 15 ezer kis-, közép- és mikrovállalkozás működik, a VOSZ-nak 600 tagja van.

Címkék: VOSZ

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.