Hírek
2019. Január 31. 13:02, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Egyre többen önkénteskednek
![Egyre többen önkénteskednek](/external/image_cache/5/e/f/5ef6e420cf13c4f7cdf25b03b5137121.jpg)
Egymillió ember legalább havonta önkénteskedik, arányuk összességében 32,9 százalékról 45,1 százalékra emelkedett - derül ki az Önkéntesség Magyarországon 2018 című kutatás gyorsjelentéséből.
A jelentést csütörtökön mutatták be Budapesten egy szakmai konferencián. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára elmondta, a kutatásból az is kiderül, hogy a magyar felnőttek csaknem fele önkénteskedett már életében.
Illés Boglárka azt mondta: önkénteskedni azt jelenti, jót cselekedni anyagi ellenszolgáltatás nélkül, s ez a jó cselekedet nem idő és nem pénz függvénye. Beszédében köszönetét fejezte ki azoknak, akik az önkéntesség népszerűsítéséért dolgoznak, illetve önkénteskednek.
Kiemelte: a korábban, 2013-ban végzett kutatás óta jelentősen bővült az önkéntes lehetőségek köre, és az önkéntes tevékenységet sikerült népszerűvé tenni. A fiatalok is úgy látják, van értelme az önkéntességnek - tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy a megkérdezettek harmada azt felelte, azért nem önkénteskedik, mert senki nem kérte segítségét. Ezért Illés Boglárka szerint a legnagyobb feladat az, hogy meg tudják szólítani az embereket. Ezért is hívószava a csütörtöki konferenciának: Több leszel, ha teszel!, ami - mint elmondta - egyszerre egy védjegy és egy mozgalom.
A helyettes államtitkár megjegyezte, a konferencia színhelye eredetileg a múlt héten leégett Ráday utcai kollégium lett volna. A tanácskozás résztvevőit arra kérte, ha van lehetőségük, segítsék adománnyal a kollégistákat.
Bényi Krisztina, a Miniszterelnökség Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkára előadásában a Magyar falu-programot mutatta be. Bejelentette, hogy a kormány elfogadta a falusi családi otthonteremtési kedvezményről szóló programot, amely keretében a falura költöző családokat támogatják majd.
Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára az üldözött keresztényeket, és más, a migrációs válságövezetben élő csoportokat segítő, 2017-ben indult magyar kormányzati programot mutatta be a konferencia résztvevőinek.
Az eseményen kiosztott gyorsjelentés szerint a felnőtt népességből 3,6 millió ember végzett élete során önkéntes tevékenységet. A teljes népesség 36 százaléka szeretne a jövőben is önkénteskedni. A most is aktív önkéntesek 57 százaléka nő, átlagéletkoruk 46 év. A kérdezettek ötöde ajánlott fel tárgybeli vagy pénzbeli adományt az elmúlt egy év során valamilyen közcélra. A jelentésből az is kiderül, hogy az elmúlt évek tendenciája szerint egyre magasabb a fiatalok körében az önkéntesek aránya a többi korcsoporthoz viszonyítva. A válaszadók háromnegyede szerint életében legalább egyszer mindenkinek kellene önkéntes tevékenységet végeznie.
Az Önkéntesség Magyarországon 2018 kutatás a 18 évesnél idősebb magyar lakosság körében kérdőíves módszerrel készült, országos reprezentatív mintán, 2000 ember megkérdezésével 2018 szeptember eleje és október vége között.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:07, kedd | Életmód
Kétezer foglyot kaszabolhattak le a mohácsi csatát követően a tömegsírok vizsgálata szerint
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően
2024. Július 16. 08:04, kedd | Életmód
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t hétfőn.
2024. Július 15. 08:00, hétfő | Életmód
Kálid Artúr kapta a Hollósi Frigyes-díjat
Kálid Artúr kapta idén a Hollósi Frigyes-díjat; az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.
2024. Július 11. 08:04, csütörtök | Életmód
Készül a Shrek 5, két év múlva mutatják be
A DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészítik a Shrek ötödik epizódját, ami 2026 júliusában kerülhet majd a mozikba - számolt be róla kedden a Variety.com.