Hírek
2016. Május 12. 13:06, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti
Egymillió eurós pénzmosással gyanúsít a rendőrség négy férfit
![Egymillió eurós pénzmosással gyanúsít a rendőrség négy férfit](/external/image_cache/c/c/2/cc284bb0ae300d11cfe2d41080cddf96.jpg)
Egymillió eurós (315 millió forint) pénzmosás gyanúja miatt őrizetbe vett négy férfit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
- tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön az MTI-t. A közlemény szerint a gyanúsítottak - egy 37 éves és egy 43 éves veszprémi, egy 39 éves balatonalmádi és egy 41 éves pétfürdői férfi - 2013 óta egy nemzetközi bűnszervezet tagjaiként a bűnelkövetői csoport által más országokban csalással szerzett pénzt a sértettek számára hozzáférhetetlenné tették úgy, hogy azt Magyarországon keresztül jellemzően kínai bankszámlákra továbbították.
A bűncselekményből származó pénz eredetének leplezése céljából az elkövetők mások közreműködésével Magyarországon cégeket alapítottak, bankszámlákat nyitottak, majd ezeket felhasználva végeztek pénzügyi műveleteket.
A nyomozás eddigi adatai szerint a négy férfi összesen több mint egymillió euró "tisztára mosásában" működött közre.
A több megyében zajló összehangolt akció keretében a gyanúsítottakat kedden fogták el a nyomozók. A tizenkét helyszínen tartott házkutatás során nagy mennyiségben foglaltak le külföldi és magyar bankszámlakivonatokat, illetve különböző cégek iratait.
A négy férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le, amely előterjesztést tett az illetékes ügyészségnek a gyanúsítottak előzetes letartóztatására - közölte az ORFK.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.
2024. Július 12. 20:16, péntek | Kék hírek
Idén is kérjük az autósokat
ÓVATOSAN, FIGYELMESEN KÖZLEKEDJENEK! Július második felétől augusztus közepéig tart legnagyobb állományú és legelterjedtebb nagyvadfajunk, az őz párzása.