Hírek
2025. Február 24. 18:38, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Egy tanulságos hétvégét zártunk, sokat fejlődtünk!
Hétvégén rendezték a CEE Rotax Max Challenge - Bonus Cup-ot Jesolóban, Olaszországban, ahol Nagy Ádám gokartversenyző vett részt.
Ádám kategóriát nem váltott idénre, maradt a Seniorok között. Nagy reményekkel indította a szezonját, ami meg is látszódott a teljesítményén a hétvégén.
Ádám beszámolóját olvashatják:
Pénteken hat edzésünk volt, majd szombaton három, ami már hivatalos edzésnek számított. Jó volt a tempónk, majd az időmérőn sikerült csoportomban az ötödik, összetettben a tizedik helyet elérni. Nem számít rossz eredménynek, de jobbra számítottunk, ezért a versenyen még többet kellett beleadnunk.

Az első versenyen a hetedik helyről rajtoltam. Nem történt igazán nagy akció, pár helyet sikerült feljönnöm, így pályán ötödik, majd büntetések kiosztása után a negyedik helyre soroltak.
A második versenyen szintén a hetedik helyről rajtoltam.
A startot, picit elrontottam, de sikerült lépni, és beérni a hatodik helyen. Ezek alapján a hatodik helyről kezdhettem meg a Super-Finalt, ami egy fokkal izgalmasabb volt, mint az előző versenyek. A külső sor kicsit bealudt, így vesztettünk pár pozíciót, de szerencsére tudtunk maradni az élmezőnnyel. Folyamatos csatározásokba keveredtem, majd egyre előrébb kerültem. Mikor már az ötödik helyen találtam, megelőzött egy olasz pilóta, majd leterelt, így egészen a tizenegyedik helyre csúsztam vissza. Törekedtem visszahozni a pozíciókat, és pár kör elteltével már a hetedik helyen voltam. Nem sokkal később, egy védekezés következtében megtoltak hátulról, majd rám ugrattak és kilöktek. A huszadik helyre estem vissza, ahonnan az utolsó pár kör alatt mentettem a menthetőt, és a tizenötödik helyig küzdöttem vissza magam.

Egy tanulságos hétvégét zártunk, sokat fejlődtünk, így az e heti CEE RMC I. fordulójára teljesen fel vagyunk készülve.
Köszönöm a Freestyle Racing-nek, különösen Apának, Sancinak és Pistinek az egész hétvégés segítséget!
Partnerek: Nagy Travel Kft., Freestyle Racing Hungary Kft., Freestyle Racing SE.
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.
2026. Április 08. 07:19, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a Liverpool
2026. Április 07. 07:23, kedd | Sport
Férfi vízilabda-vk - A házigazda görögök legyőzésével kezdtek a magyarok
Győzelemmel kezdte szereplését a magyar válogatott a férfi vízilabda világkupa görögországi divízió I-es tornáján: Varga Zsolt szövetségi kapitány együttese hétfőn a házigazdák felett diadalmaskodott nagy csatában 13-12-re.
