Városlista
2024. június 18, kedd - Levente

Hírek

2024. Március 16. 08:53, szombat | Külföld
Forrás: infostart/web/zsuffa csaba

Egy legendás szerelem története - John Lennon és Yoko Ono - a nő, aki miatt feloszlott a Beatles

Egy legendás szerelem története - John Lennon és Yoko Ono - a nő, aki miatt feloszlott a Beatles

John Lennon és japán kedvese, Yoko Ono összeházasodott. A legendás kapcsolat 1980-ban, a zenész tragikus halálával ért véget.

Lennon - saját bevallása szerint - már fontolgatta egy ideje, hogy ott hagyja a zenekart, amikor a titokzatos Yoko feltűnt.

Közel egy évvel azután, hogy John Lennon és Yoko Ono összeházasodott, a Beatles, minden idők egyik legnagyobb hatású zenekara hivatalosan is feloszlott.

A szakítást ugyan Paul McCartney kezdeményezte, sokan úgy gondolják, Lennon japán feleségének hibája, hogy a négy zenész útjai különváltak.

Bár megismerkedésük történetét többféleképpen mesélik, John Lennon a halála előtti utolsó nagyobb interjúban úgy emlékezett vissza: 1966-ban besétált abba a londoni galériába, ahol Yoko Ono készítette elő tárlatát.

A zenész felmászott egy ott felállított létrára, amelynek tetején belenézett egy kis távcsőbe és egy szót látott: IGEN. "Abban az időben az avantgarde annyiból állt, hogy kalapáccsal összetörték a zongorát és a szobrokat és mindennel szemben ellenes, ellenes, ellenes, ellenes, ellenes. Csupa unalmas, negatív marhaság.

Az az igen arra késztetett, hogy ott maradjak az almákkal és a szögekkel teli galériában" - magyarázta Lennon a riporter David Sheffnek.

Ott, az Indica galériában találkozott hát a két művész - bár Yoko Onónak állítólag fogalma sem volt róla, ki a férfi.

A pár kapcsolata 1968-ban, azután teljesedett be, hogy John Lennon hazatért Indiából, ahol társaival együtt transzcendentális meditációt tanult Maharishi Maresh jógitól. A zenész akkor még Cynthia Powell férje volt, aki hamarosan beadta a válókeresetet.

A szerelmesek 1969 tavaszán határozták el, hogy egybekelnek és Hollandiában vagy Franciaországban töltik nászútjukat. Azt tervezték, hogy a Southamptonból a kontinensre induló kompjáraton házasodnak össze, de még a fedélzetre sem jutottak fel, mivel Onónál nem volt ott az útlevele.

A pár így magángépet bérelt és Párizsba repült, ahol megkérte a Beatles menedzsmentjének vezetőjét, Peter Brownt, hogy szervezze meg az esküvőt, amit végül a gibralári brit konzulátuson tarthattak meg március 20-án.

A házaspár útja Amszterdamba vezetett, ahol egy héten át állták az újságírók rohamát: szállodai szobájuk franciaágyán tüntettek a békéért, később ugyanezt megismételték Montrealban is.

Akkor rögzítették a Give Peace a Chance (Adj esélyt a békének) című dalt is, amely a békemozgalom himnusza lett.

Az esküvő történetéről Lennon - aki második keresztnevét Winstonról Onóra változtatta, hogy ezzel is nyomatékot adjon felesége iránti érzelmeinek - dalt is írt The Ballad of John and Yoko (John és Yoko balladája) címmel, amelyet Paul McCartney-val közösen vett fel a londoni Abbey Road Stúdióban.

A Beatles tagjai utoljára 1969. augusztus 20-án voltak mind a négyen együtt a stúdióban. A zenekar széthullásáért sokan hibáztatták Yoko Onót, az igazság azonban az, hogy Lennon, McCartney, Ringo Starr és George Harrison már menedzserük, Brian Epstein 1967-ben bekövetkezett halála után távolodni kezdett egymástól.

Lennon és Ono 1971 augusztusában döntött úgy, hogy távozik Londonból és New Yorkba költözik. Már a Dakota házban éltek - amely előtt végül halálosan megsebesítették -, amikor az asszony úgy határozott: egy időre meg kell szakítani kapcsolatukat.

A zenész, kettejük személyi titkárával, May Panggel másfél évre Kaliforniába költözött. A nő bátorította Lennont, hogy béküljön ki Paul McCartney-val és töltsön több időt első feleségétől született fiával, amit az egykori Beatle meg is fogadott. A zenész és felesége végül 1975-ben költöztek ismét össze, októberben pedig megszületett fiuk, Sean.

A legendás kapcsolat 1980. december 8-án, John Lennon halálával ért véget. A zenészt Mark David Chapman lőtte le, aki azóta is börtönben ül.

SALGÓTARJÁNIAK ÉS NÓGRÁD VÁRMEGYEIEK KÖZÖSSÉGE 😃
ADJUNK minél többet, minél TÖBBEKNEK! Csatlakozzon olvasóinkhoz!

InfoNógrád híroldal csoport
https://www.facebook.com/groups/infonograd
HÍROLDAL:
https://www.infonograd.hu
SPORTHÍREK:
https://www.facebook.com/groups/infongrad.sporthirek
AUTÓSOK SALGÓTARJÁNBAN:
https://www.facebook.com/groups/autosok.salgotarjanban
TikTok:
https://www.tiktok.com/@infonograd
Threads:
https://www.threads.net/@infonograd_hiroldal
Insta:
https://www.instagram.com/infonograd_hiroldal
. . . . . . . . . . . . . . . . . .
#InfoNógrád #hírek #hírcsatorna #érdekességek #események #videók #programok #online #Salgótarján #Nógrádvármegye

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 17. 13:07, hétfő | Külföld

Lőszerrobbanás egy csehországi katonai kiképző központban, sérültek

Lőszerrobbanás történt hétfő délelőtt Csehországban, az Olmütz (Olomouc) melletti Libavá katonai kiképző központ területén, többen megsérültek - jelentette a cseh hadsereg az X közösségi hálózaton.

2024. Június 14. 07:26, péntek | Külföld

Jens Stoltenberg: a NATO-nak hosszú távú támogatást kell biztosítania Kijevnek

Az észak-atlanti szövetségnek kiszámíthatóságot kell biztosítania Kijev számára azzal, hogy azonnali és hosszútávú támogatás mellett kötelezi el magát úgy a katonai, mint a pénzügyi támogatás terén

2024. Június 12. 09:14, szerda | Külföld

Putyin: Moszkva üdvözli Ankara érdeklődését a BRICS iránt

Oroszország üdvözli Törökország érdeklődését a BRICS munkája iránt, és támogatni fogja Ankara törekvését a közös feladatok megoldására

2024. Június 07. 07:14, péntek | Külföld

Macron: Franciaország vadászrepülőket ad át Ukrajnának

Franciaország Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőket szállít Ukrajnának, hogy támogassa az Oroszország elleni háborúban - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök csütörtök este.