Hírek
2015. Augusztus 23. 16:00, vasárnap | Helyi
Egy hónapra bezárják a várat Hollókőn
Hétfőtől egy hónapra bezárják a világörökségi Hollókő várát, ez idő alatt fejezik be a turisztikai fejlesztéseket - mondta az MTI-nek a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Kelecsényi Péter tájékoztatása szerint a várból még hiányzó berendezéseket, bútorokat, a 3D-s virtuális várkalauzt és a kiadványokat pótolják.
Szeptember 19-én újra látogatható lesz a vár, 20-án már pedig a GasztroVár című rendezvénynek ad otthont a Nógrád megyei világörökségi település - tette hozzá.
A felújított középkori várat májusban adták át. A csaknem egy évig tartó munka eredményeként látogathatóvá vált a 700 éves vár Öregtornya, a felső várban visszaállították a 13. századi konyhát, ebédlőt és várúri lakrészt, az alsó várban pedig a 16. században épült gazdasági épületeket állították helyre.
Hollókőn októberig tart az a mintegy kétmilliárd forintos, a népi hagyományokra épülő turisztikai fejlesztés, amelynek keretében a vár is megújult.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
