Hírek
2014. Március 31. 14:25, hétfő |
Helyi
Forrás: hvg
Egy 14 éves fiú 0 forintos ötletével spórolhatna milliárdokat a kormány
Az iskolai tudományos versenyre beküldött ötlet 60 milliárd forintnyi pénzt takaríthatna meg csak az amerikai kormánynak, de a módszer ugyanúgy bevethető lenne például Magyarországon is.
Sőt, otthon is jól jár, ha kipróbálja. Egyszerű: betűtípust kell váltani.
Egy pittsburghi középiskolás diák, Suvir Mirchandani azt tapasztalta, hogy sokkal több beadandó dolgozatot kell elkészítenie középiskolában, mint amennyi ilyen feladata az általánosban volt. A legtöbbekben ilyenkor az elektronikus leadás ötlete fogalmazódik meg, ha spórolásról van szó, de a 14 éves fiú mást talált ki: egyszerűen meg kell változtatni a betűtípust, így váratlanul nagy összeget lehet megtakarítani.
Az általánosan használt, sok intézményben pedig formai követelményként is megkövetelt Times New Roman ugyanis sok festéket/tintát használ. A festék pedig drága: a CNN által idézett adat szerint például míg 30 ml a Chanel No. 5 parfümből kb. 8500 forintba kerül, addig a HP nyomtatóihoz való gyári tintából ugyanennyiért közel 17 ezer forintot kell fizetni.
Ezen a számításon alapulva az amerikai fiú összehasonlított négy betűtípust – a Garamondot, a Times New Romant, a Century Gothicot és a Comic Sans-t – néhány véletlenszerűen kiválasztott beadandók szövegén. Különösen az angolban leggyakoribb karakterekre (e, t, a, o és r) fókuszált, az APFill Ink Coverage szoftver segítségével megmérte, hogy melyik betűtípus használata esetén mennyi tintát fogyasztanak nyomtatáskor a beadandóknál. Ezután felnagyította a betűket, külön-külön kinyomtatta, majd kivágta őket, és mérlegen is igazolta a szoftveres mérés eredményét.
Az eredmény pedig nem volt más, mint hogy Times New Roman helyett Garamondot használva 24 százalékkal csökkenthető a tintafelhasználás mértéke. (Sőt, egy speciális betűtípussal még jobban.) Számításai szerint ez szövetségi kormányzati szinten 136 millió dolláros, állami kormányzatok szintjén pedig további 234 millió dolláros megtakarítást jelenthet. Ez átszámolva összesen 60,6 milliárd forint évente.
A megtakarítás egyúttal kevesebb tintavásárlást is jelent, ami nyilván kevesebb forgalmiadó-bevétellel jár, de hát ez abszolút eltörpül az ötlet zsenialitása mellett: így lehet nulla forint ráfordítással, mindenféle racionalizálásnak nevezett megszorítás nélkül milliárdokat spórolni.
Forrás: www.hvg.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
