Városlista
2025. március 20, csütörtök - Klaudia, Alexandra

Hírek

2024. Július 13. 09:21, szombat | Bulvár
Forrás: hvg/atv/web/zsuffa csaba

Filmtörténeti szenzáció: Az eredeti, 1923-as Egri csillagokból kerültek elő filmkockák

Filmtörténeti szenzáció: Az eredeti, 1923-as Egri csillagokból kerültek elő filmkockák

Megtalálták az 1923-ban készült Egri csillagok egyes képkockáit.

A későbbi, 1968-as alkotás, amelyben többek között olyan magyar színészóriások tűnnek fel, mint Sinkovits Imre, Kovácsi István, Venczel Vera, Latinovits Zoltán, Agárdy Gábor vagy éppen Bárdy György.

A filmet Várkonyi Zoltán rendezte, és azóta is ez az egyik legnépszerűbb magyar film.

Azt eddig kevesen tudták, hogy Gárdonyi Géza regényéből már jóval korábban is készült egy alkotás, de ebből jeleneteket nem láthattunk, hiszen eltűntek.

1899-ben jelent meg folytatásos formában az Egri csillagok, majd 1901-ben már könyv formájában is megjelent a később Magyarország kedvenc könyvévé váló alkotás. És már 1923-ban filmet is készítettek belőle.

ÍME A KÉPKOCKÁK AZ 1923-AS FILMBŐL, ILLETVE AZ IS KIDERÜL A RIPORTBÓL, HOGY TALÁLTÁK MEG AZ ELVESZETTNEK HITT KÉPKOCKÁKAT:

Rég elveszettnek gondolt filmkockák kerültek elő most a filmből.

Egy kis kartondobozban rejtőztek a film egyes képkockái. A filmet tehát még a klasszikustól sokkal korábban Fejős Pál készítette el Gárdonyi Géza regényéből. azt is megtudhattuk az ATV műsorából, hogy ezek a filmek azért sem maradtak fent, mert a magyar némafilm-állomány több mint 90 százaléka elveszett. Többek között a riportban arról is beszél Ráduly György, a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója, hogy mi lett ezeknek az elveszett filmeknek a sorsa. Részben a nitrofilmek öngyulladása miatt semmisült meg az állomány nagy része.

A filmszalagok pedig később ipari alapanyagok lettek.

Fejős Pál később Hollywood-ban csinált karriert magának. Az 1923-as filmről pedig onnan tudunk, hogy közjegyzői okirat maradt róla, amelyben rögzítették, hogy az egyes jelenetek miről szólnak.

Fejős Pál filmjében a cseszneki várban forgatták amúgy a film jeleneteit.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Március 19. 07:40, szerda | Bulvár

Tüzet gyújtva akart világítani egy fiú, de autók gyulladtak ki

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen gondatlan közveszély okozásának vétsége miatt. A fiatal kukázás közben tüzet gyújtva akart világítani, de kiégtek a hulladéktárolók, és a parkoló járművek.

2025. Március 16. 08:23, vasárnap | Bulvár

A világ legmagasabb épületén is megemlékeztek a magyar forradalomról - Videó

A dubaji felhőkarcoló jelenleg a világ legmagasabb épülete a maga 828 méterével, a torony fényjátékait pedig mindig hatalmas érdeklődés övezi, a mostani videót is több százezer ember láthatta.

2025. Március 14. 07:18, péntek | Bulvár

Lázár János: 2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica

Jelentős kedvezménnyel, várhatóan 2500 forintért vehetik meg a Borsod-Abaúj-Zemplénben élők jövőre a megyei autópályamatricát - jelentette be az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.

2025. Március 13. 07:43, csütörtök | Bulvár

Vatikán: Ferenc pápa állapota továbbra is stabil, a tüdőröntgen javulást mutat

Ferenc pápa állapota stabil maradt, a tüdőröntgen javulást mutat, a klinikai kórkép azonban továbbra is összetettnek számít - közölte a Szentszék az orvosi vélemény alapján szerda este.