Hírek
2020. Március 20. 16:06, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti
Drogdílerekkel szemben emeltek vádat Szegeden

Magyarországon keresztül Nyugat-Európába marihuánát és amfetamint csempésző férfiak ellen emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta Szanka Ferenc szóvivő pénteken az MTI-t.
A csoportvezető ügyész közölte, a két letartóztatásban lévő férfit jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettével vádolják.
Az egyik, szerb-magyar állampolgárságú vádlott munkanélküli segélyből élt. A vádirat szerint egy ismerőse felajánlotta neki, hogy 500 euró ellenében szállítson drogot Nyugat-Európába. A férfi autójában húsz csomagban 14 kiló marihuánát rejtettek el, a drogszállítmányt azonban a pénzügyőrök felfedezték, amikor 2018. január 19-én a vádlott az ásotthalmi határátkelőhelyen Magyarországra akart lépni. Kiderült, a sofőr az indulást megelőzően kábítószert fogyasztott.
A kábítószer szállítását egy másik járműben utazva a vádlott magyar állampolgárságú társa felügyelte, a történteket látva elhagyta a helyszínt, de nem hagyott fel a drog kereskedelmével. A Szerbia és Ausztria között rendszeresen ingázó férfit október 21-én igazoltatták a rendőrök Székesfehérváron, járművében pedig marihuánát és amfetamint találtak. A férfi ausztriai lakóhelyén is házkutatást tartottak, ott szintén kábítószert foglaltak le a rendőrök.
A vádlott gépkocsik kereskedelmével is foglalkozott, Nyugat-Európából behozott járműveket újított föl. Az autókban azonban rejtekhelyeket alakított ki, ahol szintén drogot szállított. A férfi egy sofőrt is megbízott a drog csempészésével, őt 2018. április 14-én a horvát hatóságok fogták el egy szállítmánnyal. A horvát bíróság a sofőrt öt év börtönbüntetésre ítélte.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Szeptember 21. 07:53, csütörtök | Kék hírek
Esztergomi robbantás - egy rendőr meghalt, többen megsérültek
Jelenleg is zajlik a hivatalos szervek szemléje Esztergomban, ahol egy körözés alatt álló férfi - az elsődleges információk alapján - szándékosan gázrobbanást idézett elő egy bűnügyi akció során.
2023. Szeptember 20. 14:34, szerda | Kék hírek
Veszélyes hobbi - Világháborús robbanóanyagokat gyűjtött egy férfi
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaélés bűntettével vádolja azt a férfit, aki pusztaszabolcsi házában II. világháborús robbanótesteket és robbanóanyagokat gyűjtött.
2023. Szeptember 19. 13:31, kedd | Kék hírek
Iskolaőrre támadt egy nő, felfüggesztett börtönre ítélték
bíróság 1 év - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 27 éves nőt, aki a vele szemben intézkedő iskolaőrre támadt, miután megzavart egy tanítási órát és indulatosan viselkedett egy tanárral.
2023. Szeptember 18. 09:40, hétfő | Kék hírek
Berántotta a karját a diófeldolgozó gép
Üzemben lévő gépsoron végzett beállítást a férfi, aki sem szakképzettséggel, sem pedig orvosi alkalmassági véleménnyel nem rendelkezett.