Hírek
2014. Május 27. 15:00, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Drágult a termőföld: még mindig Nógrádban a legolcsóbb
Országos átlagban 11 százalékkal, hektáronként 695 ezer forintra emelkedett tavaly a termőföld ára - közölte az OTP Jelzálogbank hétfőn az MTI-vel.
Az adóhatóság adatai alapján készült elemzésük szerint az adásvétellel tulajdonost cserélt termőföldek nagysága 126 ezer hektár volt 2013-ban, ez 7,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Így az ár annak ellenére emelkedett, hogy a forgalom - enyhén ugyan, de - csökkent. A valódi forgalom ennél jóval nagyobb volt, mivel a cég becslése szerint 80-100 ezer hektár öröklés útján cserélt tulajdonost - jegyzik meg.
A korábban olcsó megyék, illetve járások fokozatosan felzárkóznak, bár még mindig 2,2-szeres a különbség a legdrágább és a legolcsóbb megye földárai között - idézi a közlemény Valkó Dávidot, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzőjét.
Tavaly 913 ezer forintos hektáronkénti árral Győr-Moson-Sopron megye vezetett. A rangsor túlsó pólusán Nógrád megye állt 408 ezer forintos fajlagos árral.
A járások között nagyobb - 5,8-szoros - a különbség, mint a megyék között: itt Dunakeszi vezet 1 millió 520 ezer forintos hektáronkénti árral, míg legolcsóbb a putnoki járás 262 ezerrel.
A művelési áganként készített rangsorban legdrágább a szőlő, amelynek az országos átlagára 1 millió 310 ezer forint, hektáronként. Legolcsóbb a gyep, a rét és a legelő, 332 ezer forinttal. Kerthez, gyümölcsöshöz hektáronként 1 millió 80 ezer, szántóföldhöz 748 ezer, míg erdőhöz 575 ezer forintért lehetett hozzájutni tavaly.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
