Hírek
2018. Január 15. 11:03, hétfő |
Sport
Forrás: mti - Fotó: MTI
Dombi Rudolf: úgy éreztem, hogy ennyi volt bennem
Az olimpiai és Európa-bajnok kajakos, Dombi Rudolf a közelmúltbeli visszavonulásáról azt mondta, úgy érezte, ennyi volt benne, s már elkezdte érdekelni a civil élet.
A 31 éves sportoló december 31-ével fejezte be az élsportot, s január elejétől már a Magyar Diáksport Szövetség területi menedzsereként dolgozik.
"Egész fiatalon összejött az olimpiai bajnoki cím, s ezt ugyan lehetett volna fokozni később még eggyel, de az már nem sikerült" - mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn Dombi Rudolf.
Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: van benne hiányérzet, ugyanis világbajnoki címet nem sikerült szereznie, így összességében egy-egy olimpiai és Eb-arany, valamint egy-egy vb- és Eb-ezüst, továbbá egy vb- és három Eb-bronz a mérlege világversenyeken.
A háromszoros magyar bajnok kajakos 2012-ben érte el pályafutása legnagyobb sikerét, amikor edzőjük, Szilárdi Katalin irányításával Kökény Rolanddal megnyerte a londoni olimpia K-2 1000 méteres versenyét. Az útjaik 2014-ben váltak szét korábbi párostársával, akiről azt mondta, mindig is jóban voltak, s csak "egy kis kommunikációs hiba" okozta azt, hogy nem együtt folytatták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
