Hírek
2025. December 22. 08:38, hétfő |
Életmód
Forrás: Hajósi Miklós
Díjátadóval egybekötött megnyitó a Szent István Bazilikában
Ünnepélyes keretek között megnyílt a 32. Betlehemi Jászol-kiállítás csütörtökön a budapesti Szent István Bazilika altemplomában.
Az országos tárlat a magyar kézművesség és a betlehemi jászol több évszázados hagyományának kortárs továbbélését mutatja be, mesterek, közösségek, iskolák és gyermekalkotók munkáin keresztül.
A megnyitón Mohos Gábor püspök, a bazilika plébánosa, Brückner Ákos Előd ciszterci plébános képviseletében Kersch Emőke, valamint a szervező és társszervező intézmények képviselői mondtak köszöntőt. Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke beszédében hangsúlyozta: a betlehemi jászol nem csupán karácsonyi dísz, hanem élő szellemi és kulturális örökség, amely képes megszólítani a mai közösségeket is. Felidézte, hogy a rendszerváltozás után az IPOSZ volt az első országos szervezet, amely felismerte a betlehemezés és a kézműves hagyomány közösségformáló erejét, és ennek jegyében indította el a kiállítássorozatot, immár harminckét évvel ezelőtt.

A megnyitón elhangzott: az idei tárlaton a fafaragástól és kerámiától a hímzésen, csuhé- és szalmafonáson, tűzzománcon, bábkészítésen és tűzgrafikán át számos hagyományos és kortárs technika képviselteti magát. A kiállított alkotások azt bizonyítják, hogy a kézműves tudás nem múzeumi emlék, hanem megújulásra képes, élő gyakorlat, amely egyszerre hordoz szakmai, kulturális és lelki üzenetet.
Az ünnepség zenei közreműködője Virágh András Gábor orgonaművész volt, majd eredményhirdetés és díjátadás következett. A zsűri több alkotót és alkotóközösséget díjazott, emellett a bazilika különdíjait is átadták, valamint további elismerésekben részesültek kiemelkedő pályamunkák. A szervezők köszönetet mondtak a támogatóknak, köztük a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, a Magyar Művészeti Akadémiának, a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz kapcsolódó programoknak, valamint Pest Vármegye Önkormányzatának.
A 32. Betlehemi Jászol-kiállítás december 12. és január 4. között naponta 9 és 19 óra között látogatható a Szent István Bazilika Lovagtermében.
Fotó: Juhász Melinda
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 23. 09:00, hétfő | Életmód
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság
Koncert Plusz címmel indít sorozatot a Pannonhalmi Főapátság, első alkalommal február 27-én várják a közönséget nagyböjti koncertre, monostori sétára és beszélgetésre.
2026. Február 23. 07:38, hétfő | Életmód
Érseki titkár: Erdő Péter bíborost kórházban ápolják, állapota stabil
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek állapota stabil, kórházban ápolják.
2026. Február 21. 16:00, szombat | Életmód
Kapu Tibor átvette a Közmédia Év Embere Díját
Kapu Tibor kutatóűrhajós átvette a Közmédia Év Embere Díját pénteken, Budapesten.
2026. Február 20. 15:00, péntek | Életmód
Dune House: 330 millió forinttól indulnak az árak a kastélypiacon
Magyarországon jelenleg 150-200 kastély és kúria keres gazdát, a kínálat 80 százaléka vidéken található, az árak pedig lokáció szerint 330 milliótól indulnak és elérhetik a 10 milliárd forintot
