Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2016. Március 07. 15:00, hétfő | Helyi
Forrás: police

Csoportos garázdaság Jobbágyiban

Csoportos garázdaság Jobbágyiban

Négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként a pásztói nyomozók.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást C. M. Barbara 20 éves, C. Alexandra 19 éves jobbágyi, továbbá O. Erik 19 éves salgótarjáni lakos és fiatalkorú társuk ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak - és ezideáig ismeretlen társuk - 2016. március 6-án 4 óra 30 perc körüli időben, Jobbágyi belterületén szóban inzultáltak, majd lökdösni kezdtek egy három fős baráti társaságot. Ezt követően C. Alexandra a sértett nőt hajánál fogva a földre rántotta, mialatt O. Erik a baráti társaság egyik férfi tagjának nyakát megütötte - aki a földre esett -, majd ismeretlen társával együtt több alkalommal megrúgta. A bántalmazott férfi az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülést szenvedett.

O. Eriket és társait a rendőrök elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, míg ismeretlen társuk felkutatása jelenleg is folyamatban van. A 19 éves salgótarjáni férfit és fiatalkorú társát a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.