Városlista
2026. április 25, szombat - Márk

Hírek

2014. Július 26. 13:00, szombat | Helyi
Forrás: infonograd/MTI

Csökkent az álláskeresők száma Nógrád megyében

Csökkent az álláskeresők száma Nógrád megyében

Nógrád megyében 2014 első félévében havonta átlagosan 14 596 álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban.

Ez a létszám 5738 fővel, 28,2 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.
Az első félévet összegző adatok alapján Tamási Ildikó ismertette: június végén 16 643 nyilvántartott álláskereső volt Nógrád megyében, közülük 2264 pályakezdő.
Hozzátette: a foglalkoztatási ráta 48,1 százalékos volt, amihez nyolc százalékos munkanélküliségi ráta társult. A foglalkoztatás szintje országos viszonylatban a harmadik legalacsonyabbnak számított, míg a munkanélküliségi ráta alapján Nógrád 11 megyét megelőzve a középmezőnybe került.
Tamási Ildikó közölte: június végéig 9776 főre vonatkozó állásigény jelent meg a megyében, 23,7 százalékkal több, mint egy éve. A legtöbb új álláshelyet, 2792 darabot a salgótarjáni térségben rögzítették, a megye további területein 826 és 1742 között változott az álláshelyek száma, és mindenhol a másodlagos munkaerőpiac kereslete dominált.
Az első félévi új álláshelyek közül 7776 közfeladatokhoz kapcsolódott, további 795 fő foglalkoztatásához pedig egyéb támogatást igényeltek a munkáltatók. A közfoglalkoztatási formák iránti kereslet 27,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, miközben 8,6 százalékkal csökkentek az egyéb támogatással társuló álláshelyek. A nem támogatott álláshelyek száma (1205) 275-tel nőtt az egy évvel ezelőttihez képest.
A munkáltatók főként képesítéshez nem kötött álláshelyeket kínáltak az álláskeresőknek. A szakképzettek közül az építőipari, a kereskedelmi és vendéglátóipari, a fém- és villamosipari foglalkozásúak, valamint az irodai adminisztrátorok voltak a legkeresettebbek.
Az első hat hónapban a nyilvántartott álláskeresők 36,9 százaléka vált foglalkoztatottá, ez az eredmény 2,8 százalékponttal kedvezőbb a tavalyinál.

Címkék: álláskereső

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi

VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...

Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.