Hírek
2013. December 19. 07:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Csökkent az álláskeresők száma Nógrád megyében
Nógrád megyében jelentősen csökkent az álláskeresők száma novemberben, döntően a téli közfoglalkoztatásnak köszönhetően - tájékoztatta a Nógrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja az MTI-t.
Tamási Ildikó igazgató elmondta: november végén 16,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta Nógrádban az előző hónapban mért 20,6 százalékról, ennek következtében az országos második helyről a harmadikra került.
A 3256 fős létszámapadás eredményeként november végén 13 791-en szerepeltek a nyilvántartásokban - ismertette.
Az igazgató kiemelte: az idén ebben a hónapban volt a legalacsonyabb a pályakezdők száma, az összes álláskereső közötti arányuk 13,1 százalék volt, hasonlóan az országos átlaghoz.
Rámutatott: a pályakezdők összetétele azonban kedvezőtlenebb az átlagnál. Az alacsony iskolai végzettségűek súlya 41,5 százalék, szakiskolai képesítéssel minden hatodik-hetedik fiatal rendelkezik, szakközépiskolába 26,6 százalékuk járt, gimnáziumi érettségivel keres munkát minden hetedik-nyolcadik ügyfél, míg diplomával az álláskeresők négy százaléka szeretne elhelyezkedni.
Tamási Ildikó elmondta: a kiterjedt közfoglalkoztatási lehetőség a tartósan regisztráltak létszámát is kedvezően befolyásolta. A több mint egy éve állást keresők 5311-en voltak november végén, számuk az októberihez képest 1546-tal csökkent.
A hat nógrádi munkaügyi kirendeltségnél novemberben 8410 betöltésre váró álláshely szerepelt, 7648 származott új bejelentésből.
Tamási Ildikó úgy fogalmazott: a szervezet fennállása óta ilyen mennyiségű munkalehetőséget még nem tudtak kínálni egy hónap alatt.
A legtöbb új álláshelyet, 2826-ot a salgótarjáni közvetítők rögzítették, 97 százalékuk a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódott.
Az igazgató arról is beszámolt, hogy Nógrád megye munkáltatói novemberben nem döntöttek csoportos létszámleépítésről. Bérjellegű támogatással a hónap folyamán közel 150 ember elhelyezkedését segítették elő a vállalkozásoknál, valamint két munkáltató bővítette dolgozói állományát jelentősen, a pásztói járásban vagyonőri, míg Rétságon operátori munkakörökben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
