Hírek
2016. Március 31. 12:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: radiofocus
Csökkent a lakosságszám, javultak egyes mutatók
Nógrád megye lakónépessége 2015-ben a természetes fogyás következtében 1250 fővel csökkent – állapítja meg Fókuszban a megyék című kiadványában Nógrádra vonatkozóan a KSH.
A megyei székhelyű gazdasági szervezetek 38,7 milliárd forintot fordítottak fejlesztésekre a tavalyi évben. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján a nyilvántartott álláskeresők száma Nógrád megyében a 2015. decemberi zárónapon 13 213 fő volt, 6,6%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időpontjában. Ebben az időpontban ugyanakkor 1398 betöltetlen álláshelyet is nyilvántartottak. A négy főnél többet foglalkoztató megyei telephelyű ipari vállalkozások összehasonlító áron 5,9%-kal növelték termelésük értékét, az építőipari vállalkozások teljesítménye pedig 11%-kal emelkedett 2014-hez viszonyítva. A megye kereskedelmi szálláshelyein bővült a belföldi és külföldi vendégek, valamint az általuk eltöltött vendégéjszakák száma: a vendégek száma 8,2, a vendégéjszakáké 3,7 százalékkal. A személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma 17%-kal, a sérülteké 9,8%-kal nőtt – derült ki a 2015-ös év megyei statisztikai összegzéséből.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
