Hírek
2016. November 07. 13:30, hétfő |
Helyi
Forrás: police
Bűn- és baleset-megelőzés jókedvvel, játékosan
Vetélkedőt szervezett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a megyei tanodák diákjai számára.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja „Biztonság a fő!” címmel szervezett rendezvényt hátrányos helyzetű roma fiatalok számára. A Cogito Művelődési Központban 2016. november 3-án megrendezett prevenciós napon a balassagyarmati, lucfalvai, mátravarebélyi, vanyarci és a bátonyterenyei tanodák diákjai vettek részt.
A szakemberek fontosnak tartották, hogy a gyerekek - a szabadidő hasznos eltöltése mellett - ismereteket szerezzenek a balesetmentes közlekedés, és szenvedélybetteggé válás elkerülése terén. A nap folyamán, interaktív drogprevenciós színházi előadásnak is részesi lehettek a résztvevők, majd az öt település csapata egy játékos vetélkedőn mérhette össze tudását.
A rendezvény célja, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak lehetősége legyen olyan készségek elsajátítására, melyek által elkerülhető, hogy bűncselekmények áldozatává váljanak. A jó hangulatú programról élményekben gazdagon és ajándékokkal, társasjátékokkal, labdákkal tértek haza a tanodás diákok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
