Hírek
2023. Július 12. 10:27, szerda |
Belföld
Forrás: Vezess
Brutális emelés jön, 390 ezer forintba is kerülhet egy gyorshajtás Magyarországon
![Brutális emelés jön, 390 ezer forintba is kerülhet egy gyorshajtás Magyarországon](/external/image_cache/e/4/e/e4ecdc0a62729e85a51a5db8f74030fc.jpg)
Szeptember elsején a szabálysértési és a közlekedési bírságok is harminc százalékkal emelkednek Magyarországon. A legkirívóbb gyorshajtások büntetési tétele 300 ezerről 390 ezer forintra ugrik.
Az Országgyűlés július 4-én fogadta el a jövő évi költségvetés megalapozásáról szóló törvényt, amely egyebek mellett módosította a szabálysértési törvényt is.
A változások nyomán szeptember 1-jétől a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500, legmagasabb összege 200 ezer forintra emelkedik. Előbbi eddig 5 ezer, utóbbi 150 ezer forint volt, vagyis mintegy 30 százalékos az emelés.
Az Index kiszúrta, hogy szeptember 1-jétől a közlekedési bírságok is drasztikusan emelkednek, mert módosították a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt is, amely – egyebek mellett – 30 százalékkal megemelte a közúti közlekedés szabályait megsértőkkel szemben kiszabható közigazgatási bírságokat.
A „10 ezer forinttól 300 ezer forintig” szövegrész helyébe a „13 ezer forinttól 390 ezer forintig” szövegrész lépett, ami azt jelenti, hogy szeptembertől a gyorshajtók akár 390 ezer forintos közigazgatási bírságra számíthatnak.
Az objektív felelősség intézményét 2008-ban vezették be Magyarországon, azóta a jármű üzemben tartója felelős azért, hogy
a megengedett legnagyobb sebességre,
a vasúti átjárón való áthaladásra,
a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire,
a gyorsforgalmi út leálló sávjának, leállóöblének igénybevételére,
a behajtási tilalomra, a korlátozott övezetre (zóna), a kötelező haladási irányra,
a természet védelmére,
a díjköteles útszakaszok használatáért fizetendő, megtett úttal arányos útdíjra vonatkozó előírásokat betartsák.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 19. 08:17, péntek | Belföld
Csányi Sándor csalódott, de nem tartja kudarcnak az Eb-t
2024. Július 19. 08:16, péntek | Belföld
Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást
Csütörtökön a szervezők elhalasztották a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.
2024. Július 19. 08:15, péntek | Belföld
Pénteken és vasárnap napos, szombaton felhős idő várható
Pénteken és vasárnap napos, meleg idő lesz, de szombaton előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is felhős idő várható, néhol esővel
2024. Július 19. 08:13, péntek | Belföld
Rétvári Bence: elfogadhatatlan, ami a szolnoki kalandparkban történt
Elfogadhatatlan és felháborító az, ami a szolnoki kalandparkban készült videón látható - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az MTI-vel.