A megyénket tavaly körbefutó versenyző korábban ultrafutó kategóriában szerepelt már világversenyen, eredményei alapján ezúttal a szenior pálya Eb-re kapott válogatott meghívást.
Már a kiutazás sem volt egyszerű Izmirbe, hiszen viszonylag későn, két hónappal a verseny előtt kapta meg a felkérést a részvételre. Mivel az utazás teljes költsége a versenyzőket terheli, ezért ezt az összeget két hónap alatt kellett kigazdálkodnia. Szállásuk egy igen szegény, mondhatni nyomor negyedben volt.
- Sajnos a verseny napjáig egyetlen nap sem volt könnyű, így gyakorlatilag a rajthoz kevés alvással álltam oda – mesélte tudósítónknak. – Az időjárás nem kedvezett, meleg párás levegő és szél nehezítette meg még jobban a futók dolgát. Életem legszörnyűbb maratonja volt, egy 10,5 kilométeres szakaszon, oda-vissza kellett futni. Az előzetes kiírásban azt ígérték, hogy minden kilométert jelölnek, de a valóságban ennek nyoma sem volt. Tehát a táv során csak a fordítóknál tudtam felmérni, hogy hogyan is állok a tervekhez képest. Mivel a teljes mezőny mindössze körülbelül 110 főből állt, ezért igen ritkán voltunk a pályán. Nekem az egész távot egyedül kellett végig futnom.
Az, hogy végül így is sikerült egyéni csúccsal célba érnem, hihetetlenül nagy visszaigazolása a befektetett munkának. A táv mintegy kétharmadáig sikerült az egyéni céljaimat tartani az irreális körülmények között, ez több mint bíztató. Az, hogy végül nem sikerült elérnem azt, amit szerettem volna, az további munkára ösztönöz, bár pontosan tudom, hogy reális körülmények között képes lehettem volna jobb időeredményre is. Eredményemet akkor kicsit csalódásként éltem meg, de ma már nagyon tudok örülni a korcsoportos Európa-bajnoki bronzéremnek, amely életem egyik, ha nem a legnagyobb sikere. Eddigi válogatott szerepléseim hagyományait tovább folytatva ismét egyéni rekordot futottam, és 3;13:00 óra alatt értem célba.
Hogy ez összejöhetett, végtelenül hálás vagyok a családomnak és az edzőmnek. Nélkülük nem sikerülhetett volna. Köszönöm!

Forrás: nogradsport.wordpress.com