Hírek
2012. December 03. 10:05, hétfő |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Bölcsődepályázatot hirdet a szociális tárca Észak-Magyarországon
Bölcsődeépítési, -bővítési és -felújítási pályázatot hirdet a szociális tárca. A mintegy 2,1 milliárd forintos uniós program várhatóan kéttucatnyi észak-magyarországi intézményt érint.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton Budapesten, egy IV. kerületi bölcsődében jelentette be az Új Széchenyi Terv keretében kiírt programot, amellyel Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye hátrányos helyzetű településein javulhat az ellátás.
A pályázaton nyertes önkormányzatok számára teljes egészében biztosítják a szükséges forrásokat. A kiírás a www.nfu.hu honlapon már elérhető, a települések a most megnyíló pályázatra 2013. március 1. és április 30. között nyújthatják be pályázataikat.
Az államtitkár elmondta, hogy bővítés, felújítás esetén 2 millió forintos, új intézmény építéséhez pedig 6 millió forintos támogatást kaphat - férőhelyenként - az önkormányzat. A bölcsődeépítési program során - 2010 és 2014 között - összesen hatvan-hetven új bölcsőde épül, több ezer új férőhely létesül.
A sajtótájékoztatón Salgótarján fideszes polgármestere, Székyné Sztrémi Melinda elmondta, városában 1994-ben még 140 bölcsődésről gondoskodhattak, de a szocialista városvezetés 1999-ig valamennyi bölcsődét bezárta, és mindössze 28 családi napközis helyet biztosított. Hozzátette: a korábbi vezetés a bölcsődei ingatlanokat eladta, vagy más célra hasznosította, így most új intézmény építésére pályáznak.
Jelezte, nagy igény van új bölcsődei helyekre, ezt jelzi az is, hogy a családi napközi várólistájára már várandósan is feliratkoznak kismamák.
Magyarországon 742 bölcsőde működik 37 ezer férőhellyel, ebből az észak-magyarországi régióban 58 intézmény található 2336 férőhellyel. Egy múlt évben megnyílt másik pályázat keretében már mintegy 8,5 milliárd forintot biztosított a kormányzat bölcsődefejlesztésekre. Ezek a beruházások 2013-ig készülnek el öt régióban, és várhatóan 33 intézményben csaknem 820 új férőhely létesül, illetve csaknem ugyanannyi megújul.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi
Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!
2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi
Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!
Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.
