Hírek
2011. Október 27. 15:22, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Öblösüveggyár: a vesztes közbeszól?
![Öblösüveggyár: a vesztes közbeszól?](/external/image_cache/3/f/c/3fcd8e0b5eb953da69366ec3f16c06b0.jpg)
A vesztes Tarján Glass Kft. eljárási hibákra hivatkozva megtámadta az öblösüveggyár vagyontárgyainak értékesítésére meghirdetett pályázatot.
A vesztes Tarján Glass Kft. eljárási hibákra hivatkozva megtámadta az öblösüveggyár vagyontárgyainak értékesítésére meghirdetett pályázatot – jelentette be Salgótarján közgyűlésének ülésén Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester.
A városvezető emlékeztetett, hogy ketten pályáztak a felszámolás alatt álló gyár megvételére, és nem az a salgótarjáni Tarján Glass Kft. nyert, amelyik a város, és az itt élő emberek érdekeit tartotta elsődlegesen szem előtt.
- Tudnunk kell azonban, hogy egy felszámolási eljárás során egy felszámoló nem köteles sem városi, sem szociális, sem önkormányzati érdekeket figyelembe venni, csakis egyedül a hitelezők érdekeit – fogalmazott.
A polgármester köszönetet mondott a salgótarjáni önkormányzattal partnerséget vállaló Tarján Glass Kft. két tulajdonosának, Czékmán Józsefnek és Sólyomi Zoltánnak, valamint az öblösüveggyár volt szakembereinek azért az áldozatos munkáért, amit az elmúlt hónapokban közösen végeztek az újraindítás érdekében, eddig példaértékű módon.
- Bízom benne, hogy a történet még nem fejeződött be – mondta Székyné dr. Sztrémi Melinda.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 15. 16:24, hétfő | Helyi
Egyiptom vs. British Museum - Rosette-i kő és ami mögötte van
225 éve, 1799. 07. 15-én találták meg a Rosette-i követ, aminek a segítségével fejtették meg az egyiptomi hieroglifákat. Gyerekcipőben járna nélküle az egyiptológia. Az egyiptomi identitás mérföldköve...
2024. Július 15. 16:00, hétfő | Helyi
Miniszterelnökség: idén is számos útszakasz újul meg a Magyar Falu Program keretében.
Tízmilliárd forintból folytatódik országszerte a mellékutak állapotának javítása - közölte a Miniszterelnökség.
2024. Július 15. 15:12, hétfő | Helyi
Emberre veszélyes szörnyet találtak a Balatonban - videó
Magyarországon idegenhonosnak számít ez a veszélyes faj. Nem ez az első eset, hogy a legveszélyesebb teknősfajként számontartott aligátorteknősre bukkantak a Balatonban.
2024. Július 15. 14:00, hétfő | Helyi
NAV: illegális szoftvereket foglaltak le egy végzettséggel nem rendelkező autószerelőnél.
Hamisnak minősülő autódiagnosztikai eszközöket és illegális szoftvereket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Győr melletti faluban dolgozó autószerelőnél.