Hírek
2013. Április 19. 05:00, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Bizonyítottság hiányában felmentették egy kókai gyilkosság vádlottját
![Bizonyítottság hiányában felmentették egy kókai gyilkosság vádlottját](/external/image_cache/8/6/0/860464c66b960e7b183fb4e7bc3d1bde.jpg)
Felmentette az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtöki, elsőfokú ítéletével T. Mátyást, akit egy idős kókai asszony megölése miatt állítottak bíróság elé - közölte az ítélethozatal után a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Koszta János tájékoztatása szerint a 2011 márciusától előzetes letartóztatásban lévő férfit bizonyítottság hiányában mentesítette a büntetés alól a bíróság. Az eljárás több mint kétmillió forintos bűnügyi költségét az államnak kell viselnie. A szóvivő elmondta, hogy T. Mátyás bilincsek nélkül, szabad emberként hallgathatta végig az ítélet indoklását.
A vádirat szerint a 32 éves férfi 2010. november 12-én Kókán késő este bement a 79 éves nő házába, majd szexuális indítékkal közeledett hozzá, emiatt dulakodtak. A vádlott több alkalommal megütötte az asszonyt. Családtagjai másnap délelőtt találtak rá a nőre, majd értesítették a mentőket. Az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta, s később több egészségügyi intézményben is kezelték, ennek ellenére 2011. február 12-én meghalt.
A bíróság álláspontja szerint a sértett halála koponyatörés, agyzúzódás és a további súlyos sérülések szövődményeinek együttes hatásaként (légzési és keringési elégtelenség miatt) következett be, bántalmazása és a halála között közvetett okozati összefüggés áll fenn - idézte fel az ítélet indoklását Koszta János.
Kizárólag a vádlotti beismerésre bűnösséget alapozni nem lehet, és a rendelkezésre álló bizonyítékok nem elegendőek ahhoz, hogy egyértelműen kijelenthető legyen: a gyilkosságot T. Mátyás követte el. A vádlottat terhelő bizonyítékok csak azt támasztják alá kétséget kizáró módon, hogy ő is elkövethette a bűncselekményt, nem pedig azt, hogy ő követte el - hangzott el a bíróságon.
A fenti érvek miatt, illetve tekintettel arra, hogy további bizonyítékok beszerzésére már nincs reális lehetőség, a férfit felmentették. A bíróság szerint az elkövetés pontos ideje, helye és tettese ismeretlen.
A határozat ellen az ügyész fellebbezett, ezért a per másodfokon folytatódik - közölte a törvényszék szóvivője.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak
2024. Július 15. 08:01, hétfő | Kék hírek
Balatonba fulladt egy külföldi fiatal szombaton
Vizibiciklivel fürdőző külföldi fiatal fulladt szombaton a Balatonba Siófoknál - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata vasárnap az MTI-t.
2024. Július 13. 08:36, szombat | Kék hírek
A Balatonba fulladt egy fiatal férfi
Holttestet találtak a vízimentők a Balatonban, Révfülöpön pénteken.