Hírek
2023. November 29. 19:16, szerda |
Helyi
Forrás: Mázsár Tamás-24/web/zsuffa csaba
Bemutatták a palackvisszaváltó automatákat, 4-5 ezer visszaváltási pontot ígérnek
Pethő Zsolt, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a MOHU telephelyén mutatta be újságíróknak a palackok visszaváltására szolgáló nagyméretű automaták működését és legfontosabb jellemzőit.
2024. január 1-jétől a vásárlók már találkozni fognak a legtöbb 400 vagy annál nagyobb alapterületű üzletben visszaváltó automatával.

Fontos feladatuk volt egyrészt, hogy országos lefedettségű és kényelmesen használható rendszert tudjanak kialakítani, másrészt pedig, hogy az – automaták segítségével és a kézi visszavétellel – begyűjtött hulladékból az üvegnél, a fémnél és a műanyagnál is újra palackok legyenek – mondta Pethő.
Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetője azt emelte ki, hogy mintegy 50 milliárd forintot tesz ki a teljes visszaváltási hálózathoz kapcsolódó beruházási költség, amit a Mol önerőből biztosít. Ez lefedi egyebek mellett az automaták gyártását, telepítését és a hozzájuk tartozó informatikai rendszer működtetését. Megjegyezte, hogy a palackozók számára megállapított úgynevezett csatlakozási díj 5 év alatt megtéríti a kezdeti beruházást. A csatlakozási díjat az alapján fizetik a palackozók, hogy negyedévente mennyi csomagolást bocsátottak ki.

A 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteket tekintve már 1000 automatát telepítettek, de ez a szám hetente bővül. Számításaik szerint az országban a következő időszakban 4000-5000 visszaváltási pont létesül és még ugyanennyien lesznek, akik a kézi visszaváltás lehetőségével élnek majd. Utóbbi csak tavasszal indul majd el.
Szabó Szilvia elmondta, hogy bár a törvény szerint csak a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben kötelező a visszaváltási automata, azonban ezek telepítését a MOHU a 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek számára is javasolja.

Szólt arról is, hogy a gyártást tekintve három céggel állnak kapcsolatban. A nagyobb automatákat a norvég TOMRA és az észak-amerikai bázissal rendelkező Envipco gyártja. E cégek már létrehozták magyar leányvállalataikat is, amelyek a gépek telepítését és a szervízhálózatot biztosítják. Emellett partnerük még a Returmatic, amely kisteherautóba applikált mobil automatát gyárt és működtet. Ez utóbbi gyűjti majd be 1000 palackonként a kézi visszaváltással begyűjtött palackokat a kiskereskedőktől.
Szabó Szilvia szerint a 400 négyzetméter vagy annál nagyobb alapterületű üzletek 95-98 százaléka már előirányzott telepítési dátummal rendelkezik. Az automaták telepítése azonban 2024 januárjában és februárjában is folytatódik. Ennek egyik oka, hogy idén november végén elindul egy hasonló rendszer a román piacon, ami minden gyártási kapacitást lefoglal.
2024. január 1-jétől a vásárlók már találkozni fognak a legtöbb 400 vagy annál nagyobb alapterületű üzletben visszaváltó automatával.

Az ezekbe helyezhető üvegek, PET palackok, alumíniumdobozok csak egy része lesz ellátva a visszaváltást jelző logóval, ugyanis a gyártók 2024. júniusáig felkészülési időt kaptak. Fontos, hogy a vásárlók az automatába helyezett terméket ne nyomják össze, mert a gép csak az épen maradt palackokat tudja visszaváltani. A vásárló a visszaváltható logóval ellátott palack beváltásáért az automatából utalványt kaphat, amit a kasszánál be tud váltani készpénzre vagy levásárolhatja. A másik lehetőség, hogy jótékony célra fordítják, tavasztól pedig applikáció alkalmazásával már közvetlen bankszámlára is utalható a palackokért járó összeg.
SALGÓTARJÁNIAK ÉS NÓGRÁD VÁRMEGYEIEK KÖZÖSSÉGE
😃 ADJUNK minél többet, minél TÖBBEKNEK!
Mi a híreket reklámok nélkül adjuk ...
https://www.facebook.com/groups/infonograd
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
