Hírek
2013. November 14. 10:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infonograd
Bemutatták a Jobbik Nógrád megyei képviselőjelöltjeit
Nógrád megye mindkét választókerületében indít egyéni országgyűlési képviselőjelöltet a Jobbik, a salgótarjáni Kutas Józsefet és a varsányi Kiss Lászlót szerdán mutatták be Salgótarjánban sajtótájékoztatón.
Fábián Gábor megyei kampányfőnök elmondta, más pártokkal nem lesz együttműködésük, civil szervezetekkel viszont folytatnak tárgyalásokat. Azt mondta, hogy a Jobbik azokat képviseli, akiknek a Fideszből és az MSZP-ből is elegük van.
A kampányfőnök kijelentette, a Jobbik a pártok választási eredményének sorrendjében sem a második, sem a harmadik helyet nem szeretné, a győzelemre törekszik, és úgy gondolják, hogy ezt el is fogják érni.
Nógrád megye korábbi négy választókerületét az új választási törvény kettőre csökkentette. Az ellenzéki párt az 1. számú, 47 települést összefogó salgótarjáni választókerületben a 45 éves salgótarjáni kisvállalkozó, kereskedő Kutas Józsefet indítja.
A 84 településes balassagyarmati kerület képviselőjelöltje Kiss László, Varsányban élő 33 éves agrármérnök, aki mezőgazdasági vállalkozóként szarvasmarha-tenyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozik.
A Jobbik mezőgazdasági bizottságában is dolgozó jelölt azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik semmilyen körülmények között nem engedélyezné, hogy külföldi állampolgár termőföldet vásárolhasson Magyarországon.
A kampányfőnök elmondta még, hogy a három hónaposra tervezett kampányban a képviselőjelöltek valamennyi településre elmennek, és a helybeliekkel, a polgármesterekkel folytatott beszélgetések után állítják össze helyi programjaikat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
