Hírek
2013. Augusztus 15. 12:33, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Befejeződött a nyomozás a battonyai nőt halálra kínzók ügyében
Befejeződött a nyomozás a battonyai nőt halálra kínzók ügyében. A három gyanúsított a 25 éves áldozatot több hónapon keresztül válogatott módszerekkel, különös kegyetlenséggel bántalmazta - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Vargáné Szombati Andrea elmondta: a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya csütörtökön a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal a Békés megyei Főügyészséghez továbbította. A rendőrség az előzetes letartóztatásban lévő három embert különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettel, aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettel és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével gyanúsítja.
A rendőrség tájékoztatása szerint M. Zoltán 35 éves, Sz-né K. Adrienn 33 éves és Sz. Zoltán 33 éves gyanúsítottak egy battonyai házban több hónapon keresztül válogatott módszerekkel, különös kegyetlenséggel bántalmazták a sértettet. Sanyargatták, folyamatos fizikai fájdalmat okoztak neki, valamint egy lánccal több alkalommal kikötözték, hogy ne tudjon elszökni. A sértett annyira legyengült, hogy 2010. június 16-án elhunyt. Ezeknek a bántalmazásoknak több alkalommal szemtanúja volt egy gyermek is.
Az áldozat holttestét a családi házban a nyomozók 2011 októberében az egyik fal alá beásva találták meg. A rendőrök a helyszínen számos olyan eszközt foglaltak le, amelyeket a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bántalmazásokhoz használtak fel, különböző fogókat, szúró-vágó eszközöket, izomstimuláló gépet, kötelet - tette hozzá a sajtószóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron, egy családi házban szerdán kora délután.
2024. Május 15. 09:10, szerda | Kék hírek
Több mint 30 tonna kábítószer-alapanyagot semmisített meg a rendőrség
Több mint 30 tonna, mintegy 480 milliárd forintnyi kábítószer-alapanyagot, prekurzort semmisítettek meg az egyik magyarországi hulladékégetőben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.
2024. Május 15. 04:26, szerda | Kék hírek
VEZESS ÓVATOSAN A NÓGRÁDI UTAKON
MERT csak az autóvezető a hibás a vadgázolásért! 2023 július elsejétől, módosult a vadgazdálkodásról, valamit a vadászatról szóló törvény. Ettől kezdve érvényes ugyanis a vad védelméről, a vadgazdálkodásról,
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.