Hírek
2014. Október 21. 13:30, kedd |
Helyi
Forrás: infonograd
Balesettel végződött az autózás
![Balesettel végződött az autózás](/external/image_cache/8/8/0/880f7467de9d030983f5a1cee368458e.jpg)
A salgótarjáni rendőrök elfogták a 16 éves fiút.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2014. október 11-én 20 óra 10 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarján, Baglyasalja városrészben egy személygépkocsi felborult. Ezt követően egy hölgy tett bejelentést, miszerint Salgótarján belvárosában az utcán parkoló gépjárművét ismeretlen személy eltulajdonította.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai az ügyben széles körű adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 16 éves nógrádszakáli fiú gyanúsítható megalapozottan, aki az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a belvárosban a sértett gépkocsiját ismeretlen módon kinyitotta és beindította. A járművel a fiatalkorú Salgótarján területén közlekedett, azzal balesetet szenvedett, majd a felborult járművet hátrahagyva a helyszínről távozott.
A nyomozók a fiatalkorút 2014. október 14-én elfogták, a rendőrkapitányságra előállították és jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 17. 12:00, szerda | Helyi
Uzsgyi, eltoltam.....
Ezt mondta a bátonyterenyei rendőröknek az a 19 éves mátraverebélyi fiatal, aki egy üzlet előtt hagyott elektromos rollert lopott el.
2024. Július 17. 10:25, szerda | Helyi
Az idei júliusi hőhullám csúcsa
Az idei júliusi hőhullám csúcsa 12 fokkal haladja meg az elmúlt évtizedek átlagát. Júliusban erős és elhúzódó hőhullám sújtja Kelet-Európát.
2024. Július 17. 08:38, szerda | Helyi
A Hold és az Antares együttállása lesz látható szerda este az égbolton.
Szabad szemmel is látható lesz Hold és az Antares csillag együttállása szerda este tíz órától az égbolton - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2024. Július 17. 08:24, szerda | Helyi
Lakástűzzel indult a hét.
A betongyám felett eltört és veszélyesen megdőlt egy villanyoszlop,Tűz ütött ki egy családi házban,Kétszer adtak munkát a korábbi vihar során lehasadt faágak a Nógrád vármegyei tűzoltóknak.