Hírek
2017. Március 13. 12:00, hétfő |
Helyi
Forrás: police
Balesetek Nógrád megyében
Nógrád megyében az elmúlt 24 óra alatt három személyi sérüléses és két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.
Pásztó belterületén 2017. március 12-én 10 óra 20 perc körül egy személygépjármű kanyarodás közben - eddig tisztázatlan körülmények között - összeütközött egy vele szemből érkező személygépkocsival. A baleset következtében egy személy megsérült.
Szintén Pásztó közelében, a 2122-es számú út 29-es kilométerszelvényében történt személyi sérüléssel járó baleset 18 óra 15 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Ecseg irányába haladó jármű eddig tisztázatlan körülmények között áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy másik személygépjárművel. A baleset következtében két személy sérült meg. A balesetben érintett egyik gépjármű vezetőjének alkoholszondás ellenőrzése pozitív eredménnyel zárult, ellene a rendőrök feljelentést tettek.
Bátonyterenye belterületén 2017. március 13-án a reggeli órákban az egyik gyalogos-átkelőhelyen egy személygépjármű - eddig tisztázatlan körülmények között - elütött két személyt. Mindkét gyalogost kórházba szállították ellátásra.
Anyagi káros közúti közlekedési baleset történt 2017. március 12-én délben Salgótarján belterületén, ahol egy személygépkocsi a vele azonos irányba haladó személygépjárművel ütközött össze. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.
Nógrádmegyer közelében 2017. március 13-án a hajnali órákban történt anyagi káros baleset. Egy Nógrádmegyer irányából Sóshartyán felé haladó személygépkocsi elütött egy őzet. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a gépjárművezetőket, hogy vezessenek óvatosan és körültekintően! Tartsanak kellő követési távolságot, haladási sebességüket az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszák meg! Alkohol fogyasztása után tilos gépjárművet vezetni!
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 02. 12:55, vasárnap | Helyi
Bejrút 50: aki utoljára szállt le a katasztrófát szenvedett Malév Tu-154-essel (Ep. 349)
Mazalin Tibor, a Malév vezető fedélzeti mérnöke teljesítette az utolsó, Rómából érkező járatot azzal a Tu-154-essel, amely 1975. szeptember 29-én este Libanonba indult tovább, de a bejrúti repülőteret már nem érte el.
2025. November 02. 12:30, vasárnap | Helyi
NEM TUDTA, HOGY ILYEN ERŐS AZ AUTÓ... A LEGDRÁGÁBB AUTÓS BAKIK, AMIK TÉNYLEG SOKBA KERÜLTEK!
Összegyűjtöttem nektek, miért fontos, hogy a vezetéshez ész is társuljon, vagyis hoztam nektek néhány elrettentő példát arról,
2025. November 02. 12:20, vasárnap | Helyi
Miért Gyártják A Chipek 90%-Át Tajvanon
A könyvekben a második világháborút gyakran „a motorok háborújaként” emlegetik.
2025. November 02. 09:50, vasárnap | Helyi
VOLT EGYSZER EGY ÖBLÖSÜVEGGYÁR
Salgótarján nem csak a bányászatról, az Acélgyárról volt híres egykor, hanem az üvegiparáról is. Képek egy „elfeledett” szakmáról, melyről híres volt Salgótarján.
