Hírek
2020. Július 04. 14:10, szombat |
Külföld
Forrás: Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:
Az új francia miniszterelnök a vidék és a főváros megbékélését szeretné
Jean Castex új francia miniszterelnök egyik legfőbb céljának a vidék és a főváros közti megbékélést jelölte meg pénteken első televíziós interjújában.
"Nem vagyok, mostanáig nem voltam országos politikus. Én helyi politikus vagyok. Az emberek mindennapi életének vagyok a politikusa, és erre büszke vagyok" - mondta a TF1 kereskedelmi televízió híradójának vendégeként a dél-franciaországi tájszólásban beszélő, konzervatív Castex, akit Emmanuel Macron államfő által péntek délután bízott meg kormányalakítással.
A nagyközönség számára eddig ismeretlen, 55 éves Castex 2008 óta a spanyol határ közelében található, 6 ezer lakosú Prades jobboldali polgármestere, ahol vasárnap a szavazatok 75,72 százalékával választották újra. A jobbközép Köztársaságiak soraiból néhány nappal ezelőtt kilépett új kormányfő Nicolas Sarkozy államfősége (2007-2012) idején az elnöki hivatal helyettes vezetője volt, majd a nagy franciaországi sporteseményeket, köztük a 2024-es párizsi olimpiai játékokat előkészítő tárcaközi bizottságot vezette, 2020 április óta pedig a koronavírus-járvány miatt kihirdetett általános karantén fokozatos feloldásáért felelős kormánymegbízott volt. A miniszterelnökség az első országos szintű politikai feladata.
Jean Castex elmondta, hogy nem azért fogadta el a kinevezést, mert "a fénybe szeretne kerülni", hanem mert "eredményeket szeretne felmutatni a koronavírus-járvány miatt várható gazdasági válsággal szemben". Jelezte, hogy elsődleges feladatának egy gazdaságösztönző program beindítását tartja.
"De mielőtt megoldásokat adnék, szeretném, ha azokat megvitatnánk a nemzettel, a szociális partnerekkel a vidéki területeken is. Nem minden dőlhet el Párizsban. Hiszek a vidékben" - fogalmazott. Kiemelte, hogy a környezetvédelem kérdésébe, amelyet az egyik legfőbb miniszterelnöki feladatának tekint, a korábbiaknál jobban szeretné bevonni a vidéki döntéshozókat.
"Ez szerepel azon prioritások középpontjában, amelyek megvalósításával a köztársasági elnök megbízott" - mondta a kinevezett kormányfő.
"Az ökológia és a szociális párbeszéd. Ez lesz a módszer. A környezetvédelem nem választási lehetőség. Hiszem, hogy már mindenkinek a gondolkodásába beépült, és áthatja a politikai elitet. Ezt a globális és pozitív előrelépést elégedetten veszem tudomásul" - tette hozzá.
Jean Castex jelezte, hogy "gyorsan", talán már most, a hétvégén megnevezi kormánya tagjait. Kabinetjének filozófiája a hatékonyság lesz, miután szerinte "gyorsan kell cselekedni és dolgozni". A miniszterelnök a jövő hét közepén tervezi a nemzetgyűlésben elmondani programbeszédét.
Jean Castex méltatta elődje, a péntek délelőtt lemondott, szintén jobboldali Edouard Philippe munkáját, akivel "sok értéket oszt".
"Ki kell mondani az igazságot, Edouard Philippe sokat és jól szolgálta a hazáját" - mondta a kinevezett miniszterelnök.
Az új miniszterelnök pályafutása és személyisége erősen emlékeztet az előző kormányfő, Edouard Philippe karrierjére. Mindketten a jobbközép meghatározó, de háttérben lévő, helyi szinten nagyon népszerű politikusai voltak, mielőtt Emmanuel Macron kormányzati szerepre kérte fel őket. A kiváló technokrata hírében álló, ugyanakkor kényesebb politikai helyzeteket is megoldani képes, de politikai ambícióit tekintve az államfő riválisának nem tekinthető Jean Castex kinevezése az ellenzék és a sajtókommentárok szerint arra utal, hogy Emmanuel Macron a következő két évben, a 2022-es elnökválasztásig, a korábbiaknál jobban előtérbe kíván lépni, egyedül kíván kormányozni, és nem szeretné, ha egy ismert és népszerű személyiség, mint amilyen Edouard Philippe, beárnyékolná a tekintélyét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 11. 09:18, szombat | Külföld
Kötelezővé teszik óvóhelyek létesítését Norvégiában, az újonnan épülő házaknál
Norvégia azt tervezi, hogy az újonnan épülő házaknál ismét kötelezővé teszi az óvóhelyek létrehozását, ezt a norvég kormány jelentette be pénteken.
2025. Január 07. 08:08, kedd | Külföld
A tűzszünet lehetőségéről beszélt Zelenszkij
Volodimir Zelenszkij egy tűzszünet előtt \"erős Ukrajnát\" akar látni biztonsági garanciákkal. Az ukrán elnök erről egy vasárnap megjelent amerikai podcastban nyilatkozott, és a megvalósítás lehetséges módjairól is beszélt.
2025. Január 05. 09:12, vasárnap | Külföld
Joe Biden Elnöki Szabadság-érdemrendet adományozott Soros Györgynek
Az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével ismerte el Joe Biden elnök közismert személyiségek tevékenységét szombaton, köztük Soros György, Hillary Clinton, Ralph Lauren és Denzel Washington munkáját.
2025. Január 02. 08:50, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Moszkva egyik legnagyobb veresége az orosz gáz ukrajnai tranzitjának leállítása
Moszkva eddigi egyik legnagyobb vereségének nevezte az orosz földgáz ukrajnai tranzitjának leállítását Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.