Hírek
2013. Július 06. 13:00, szombat |
Helyi
Forrás: infonograd/MTI
Az északi régió hat településén építenek, újítanak fel bölcsődét
Újra lesz bölcsőde Salgótarjánban, emellett az észak-magyarországi régió további öt településén építenek vagy újítanak fel bölcsődét, összesen 1,1 milliárd forintból.
Egerben, Miskolcon, Hatvanban, Sirokon és Szügyben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyi államtitkára csütörtökön a nógrádi megyeszékhelyen, ahol szemlét tartott a majdani építkezés helyszínén.
Soltész Miklós elmondta: Salgótarjánban az önkormányzat az építéshez 348 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el az Új Széchenyi Terv Észak-Magyarországi Operatív Programjához benyújtott pályázatával. A beruházás százszázalékos állami támogatást kapott.
Az államtitkár hangsúlyozta, több olyan intézkedést hozott a jelenlegi kormány, amely megerősíti a családokat és segíti a gyermekvállalást. Visszaállították például a szocialisták által eltörölt hároméves gyest, hogy az anyák minél tovább a gyerekekkel lehessenek. Ugyanakkor a gyermeküket egyedül nevelő kismamáknak, illetve a munkába korábban visszaállni szándékozóknak is szeretnének lehetőséget biztosítani. Így kiemelt cél az Új Széchenyi Terv keretében a napközbeni kisgyermekellátás, különösen a bölcsődék kapacitásának és infrastruktúrájának fejlesztése.
A hátrányos helyzetű régióban pedig azért döntöttek a teljes állami támogatás mellett, hogy az önkormányzatokat a beruházás ne sodorja adósságba - tette hozzá Soltész Miklós.
Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere a bejáráson kijelentette, amikor 1999 júniusában az előző, szocialista vezetésű önkormányzat az akkori kedvezőtlen normatív finanszírozásra és az alacsony kihasználtságra hivatkozva bezárta a helyi bölcsődét, ellátás nélkül maradtak a fiatal családok, az intézményt a később megnyílt családi napközik sem tudták pótolni.
A városvezető hozzátette: hiányt pótló intézmény épülhet meg a csaknem 350 millió forintos támogatás révén. Az új bölcsődében 52 kisgyermek elhelyezését fogja az önkormányzat biztosítani. A csoportszobákhoz fedett teraszt építenek, az átriumos udvarral pedig a kisgyermekek szabadtéri foglakoztatásának a feltételeit teremtik meg.
Tájékoztatása szerint a Bükki Nemzeti Park új látogatóközpontjának szomszédságába tervezett épületben sószobát alakítanak ki, az épületet pedig napelemekkel szerelik fel. Az intézmény szerkezeti kialakításánál a passzív házakra vonatkozó minősített anyagokat építik majd be, amivel minimálisra csökkenthető a gázfogyasztás is. Akadálymentesített parkoló is lesz a bölcsődénél, és eszközbeszerzésre is lehetőség nyílik - közölte a polgármester.
A bölcsődét a jövő év végén adják át.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 09. 19:52, hétfő | Helyi
VIDEÓN - EZ A LETARTÓZTATÁS 3,6 MILLIÁRD FORINTJÁBA KERÜLT A VÁROSNAK...
Néha a rendőri intézkedések teljesen kicsúsznak a szervek irányítása alól, amikor olyan nem várt dolgok is előfordulhatnak, amelyekre még felkészülni sem lehetne.
