Hírek
2021. Május 04. 10:43, kedd |
Helyi
Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség, police
Az erdőben hagyták súlyos balesetet szenvedett társukat a motorosok

A Balassagyarmati Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat négy salgótarjáni férfi ellen,
akik ötödik ismerősükkel motoroztak az erdőben, majd miután társuk frontálisan ütközött egy quaddal, a négyes a baleset helyszínéről elhajtott anélkül, hogy a sérültnek és a másik jármű vezetőjének segítettek, illetve a mentőegység helyszínre vezetésében segítséget nyújtottak volna.
A vád szerint a 41-51 év közötti vádlottak és 45 éves ismerősük 2020. május 24-én 16 óra körül a Kazár és Bárna községek külterületén található erdei utakon motoroztak. Egymás mögött, nagyobb követési távolsággal haladtak, elől a sértett, aki az utat mindkét oldalán sűrűn benőtt, felülről is takaró fás növényzet alatt, egy erőteljesen balra ívelő komoly emelkedőn hajtott felfelé. Ugyanekkor érkezett szemből az emelkedő teteje felé egy kétszemélyes quad, melynek vezetője meghallotta a közeledő motorkerékpár hangját, ezért fékezett és jobbra húzódott, azonban a dombtetőn a motoros az időközben meg is álló quad bal első részének ütközött. A motoros felsőteste előrecsapódott, bukósisakot viselő feje bezúzta a quad első szélvédőjét, majd a teste és a motorkerékpár az útra zuhant.
Ezután sorban odaérkezett a többi motoros, akik eszméletlen társukhoz, valamint a quadból kiszálló, vérző kezű sofőrhöz mentek, így jól hallották, hogy a sofőr mobiltelefonján a 112 segélyhívószámon orvosi segítséget kért a balesethez, valamint azzal is valamennyien tisztában voltak, hogy a nehezen megközelíthető erdei helyszínt a helyismerettel nem rendelkező mentők nehezen találhatják meg.
A sofőr eközben telefonon beszélt a mentőirányítással, a rendőrséggel és az érkező mentőhelikopter személyzetével is, és több alkalommal megkérte a vádlottakat, hogy menjenek a bárnai kocsmához és onnan vezessék fel a mentőket a helyszínre, de valaki maradjon köztük a helyszínen, hiszen ő maga is megsérült.
A vádlottak látták, hogy a quad sofőrje is megsérült, papírtörlőt is adtak neki vérző sérülése miatt, majd arra kérték, hogy mondja azt a mentőegységeknek, hogy a megsérült motoros egyedül volt, ezután visszaültek motorkerékpárjaikra, megfordultak, és elhajtottak.
Miközben a bárnai kocsmához 16:38 órakor megérkező földi mentőegység helyismeret hiányában ott várakozott, illetve a 16:48 órakor a baleset feletti légtérbe megérkező, a sűrű fás növényzet miatt a baleset helyszínét nem találó mentőhelikopter személyzetét a quad sofőrje mobiltelefonon, majd egy közeli tisztás irányába szaladva karjelzéssel próbálta útba igazítani, a motoros légzése leállt.
Ekkor a quad 75 éves utasa közel tíz percen keresztül próbálta mellkaskompresszióval újraéleszteni a sérültet, egészen a mentőegység 17:09 órakor történt helyszínre érkezéséig.
A vádlottak nem tettek eleget a baleset következtében megsérült quad sofőr kérésének, nem mentek Bárnába a mentőegységeket a helyszínre irányítani, továbbá egyikük sem maradt a helyszínen segítséget nyújtani a baleset következtében megsérült két személynek, ehelyett egy salgótarjáni garázsban utcai ruhába öltöztek, majd kettő közülük visszaindult, hogy társuk motorkerékpárját elszállítsák.
A mentők 17:29 órakor sikeresen újraélesztették a motorost, mentőhelikopterrel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Központi Kórházba szállították, ahol azonban szakszerű orvosi ellátása ellenére elhunyt. A baleset során elszenvedett sérülései az élettel összeegyeztethetetlen súlyosságúak voltak, halála a késedelem nélküli szakszerű orvosi ellátás, és újraélesztés mellett is bekövetkezett volna.
A fenti tényállás alapján a Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze a négy férfi ellen segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt emelt vádat és velük szemben pénzbüntetés kiszabására, valamint a bűnügyi költségek megfizettetésére tett indítványt.
Az ügyben a területileg illetékes Salgótarjáni Járásbíróság dönt.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Május 30. 15:25, kedd | Helyi
Sajtóközlemény
Európa Liga-döntő: Folyamatosan gyűlnek a foglalások, több tízezer futballrajongó utazhat a budapesti mérkőzésre
2023. Május 30. 15:11, kedd | Helyi
Sajtóközlemény
Felkészülten várják a főszezont: az ország közel száz pontján szívvel és tudással segítenek a Tourinformok
2023. Május 30. 12:16, kedd | Helyi
EGY HÉT BALESETEI SZÁMOKBAN
Nógrád vármegyében az elmúlt egy héten közúti közlekedési balesetben kilencen sérültek meg
2023. Május 30. 01:00, kedd | Helyi
Nyári idő, de helyenként zápor kialakulhat!
Napsütést gyakran zavarhatják gomolyfelhők, és több helyen kialakulhat zápor, zivatar, helyenként felhőszakadással, jégesővel.