Ha valaki a szovjet űrhajózás legnagyobb alakját szeretné megnevezni, vélhetően Jurij Gagarin után Alekszej Arhipovics Leonov neve hangzana el a legtöbbet.

Nem véletlen mindez, hiszen ő hajtotta végre 1965. március 18-án az első űrsétát. Második űrrepülése szintén történelmi alkalom volt. Leonov akkor az első nemzetközi űrvállalkozás, az Szojuz-Apollo program szovjet űrhajójának parancsnoka volt.

Alekszej Leonov saját maga festményén a Fekete-tenger felett az első űrsétán #moszkvater - Fotó:Science Photo Library

A Földről az égboltot és a csillagokat felhőtlen éjszakán ragyogónak látjuk. Ez a ragyogás azonban össze sem hasonlítható azzal, amely a kozmoszban tárul elénk. A csillagos égboltnak még a fekete színe is rendkívüli. Olyan, mint a sűrűn felvitt tus, és a csillagok olyan ragyogóak, mintha belülről Volta-ívvel megvilágított kristályok lennének. A Napra egy pillanatra sem tudunk ránézni. Olyan vakító, mintha villamos ívhegesztés lángjába tekintenénk…

Földünk azonban csodálatosan szép, különösképpen a tengerek, az óceánok, az erdők hatalmas táblái, a hegycsúcsok és fehér hósapkáik. Azt hiszem, az egész világmindenségben nincs szebb bolygó a Földnél!” – foglalta össze élete nagy kalandját, a világ első űrsétáját a maga természetességével Leonov a szovjet állami televíziónak visszatértét követően adott interjújában.

„Ilyen egyszerűen és érzelmesen beszélt egy olyan történelmi dologról, ami igencsak egyedülálló tettnek számít mind a mai napig”

Arra nézve, hogy miért ő lett a kiválasztott, aki másfél éves kemény kiképzést követően először léphetett ki az űrbe, egy 2015-ös interjújában így emlékezett vissza: „Azért esett rám a választás, mert többféle gépet is vezettem, jók voltak az osztályzataim és fésülködtem, ami ritkaságnak számított a kozmonauták között.”

Amikor vállalta a feladatot, Leonov pontosan tudta, akár az életébe is kerülhet a , a Voszhod-2 űrhajónak ugyanis nem készült el időben a katapultáló rendszere.

Ám a Szovjetunió nem engedhette meg magának, hogy a NASA megelőzze a szovjet űrprogramot. Így a legendás űrhajós szerint, nem személyes bátorságról volt szó a döntés meghozatalánál, hanem pontosan tudták Pavel Beljajev parancsnokkal együtt, mit vár el tőlük a haza és a kommunista párt.

Alekszej Leonov - Fotó:EUROPRESS/Alexander Mokletsov/Sputnik/Sputnik via AFP

Pavel Beljajev parancsnokkal és Alekszej Leonov űrhajóssal 1965. március 18-án indult útnak a Voszhod-2. A tervezett űrsétára még aznap, a Föld első megkerülését követően sor került. Leonov az újfajta szkafanderbe öltözve előbb kimászott a zsilipbe, majd azt követően a fekete semmibe.

Mindössze egy öt méter hosszú köldökzsinór kapcsolta az űrhajóhoz.

Mély sötétség, mindenütt csillagok és elviselhetetlen fényességű Nap. Lefilmeztem a Kaukázust, a Krímet, a Volgát és a teljesen gömbölyű Földet. Azt hiszem, azelőtt nem is tudtam igazán, mit jelent az a szó „kerek”, amíg nem láttam a Földet az űrből. Egész idő alatt Lenin mondata járt a fejemben: az univerzumnak nincs határa sem időben, sem térben” – mesélte Leonov, aki pontosan hallotta a sisakja rádiójában, ahogy Beljajev jelentette.

Miután az első emberi űrsétát számos országban élőben közvetítette a televízió, a világ nem győzött ámulni. Leonov számára az előzetes tervek összesen 12 percnyi kint tartózkodást írtak elő, aki a parancsnak megfelelően pont 12 perccel a séta megkezdését követően megkezdte a visszatérését a kabinba. Azaz, csak kezdte volna, ugyanis a szkafandert a belső nyomás úgy kifeszítette, hogy a Michelin-babára hasonlító Leonov egyszerűen nem fért vissza a zsilipbe. Az űrhajós ekkor a földi irányítás tudta és beleegyezése nélkül elkezdte leereszteni a nyomást a ruhájából, és szinte az utolsó pillanatban sikerült visszajutnia a zsilipbe, már-már elájult, amikor be tudta maga mögött zárni a zsilipkamra ajtaját.

Ha ekkor azt hitte társával és parancsnokával együtt, hogy túl van a nehezén, hát rosszul hitte. A tervezési hiányosságok miatt – melyek kijavítására az űrverseny miatt nem volt idő – a hazatérésből kis híján katasztrófa lett.

A két űrhajós többször rosszul lett – valahol szökött a levegő az űrhajóból –, majd egy feltörő lángcsóva tönkretette azt a szenzort, ami a leszálláshoz a kabint navigálta. Noha Beljajev és Leonov minden erejét összeszedve átállt kézi irányításra, ám elvétették a fékező gyújtás idejét, így megközelítőleg kétezer kilométerrel tévesztették el a leszállásra kijelölt területet.

Így a kazahsztáni időjárás helyett az urali tél fogadta a két űrhajóst, akiket ráadásul a helikopteres keresőcsapatok nem is tudtak megközelíteni. Végül a harmadik nap sikerült gyalogos mentőakcióval kimenteni Beljajevet és Leonovot.

Maga a történelmi űrrepülés és űrséta alig 26 órán át tartott, ugyanakkor a két űrhajós a Földet éréstől a bajkonuri űrállomásra érkezéséig több mint 50 óra telt el.

„Itt Almaz-1. Az ember kilépett a világűrbe…” Fotó:EUROPRESS/Sputnik/Sputnik via AFP

A magyarok alig több mint egy esztendő múlva személyesen is meghallgathatták Leonov alezredest az űrsétáról és a felkészülésről, ugyanis 1966. április 5-én Szombathelyre látogatott a hős asztronauta.

A helyi Művelődési és Sportházban tartott nagygyűlésen aztán minden szerencsés bejutott ember szájtátva hallgatta, hogy Leonov felkészülésének ugyanúgy része volt az 1500 kilométer kerékpározás, a 150 kilométer síelés, a 150 kilométer gyaloglás, a 115 ejtőernyős ugrás, s a 70-80 Celsius fokra felfűtött kamrában való üldögélés, mint az űrhajós feladatainak elsajátítása.

Azt is elmesélte az űrhajós, hogy Észak-Afrika felett nyitotta ki az űrhajó ajtaját, majd Szocsi felett lépett ki a világűrbe, és a tizenkét perc alatt 28 ezer kilométert az űrben.

A későbbi sorsa is meglehetősen érdekesen alakult. Ő lett volna az első szovjet Hold-expedíció parancsnoka, ám a programot törölték az amerikai Apollo-program sikere, és a Hold eléréséért folyó verseny elvesztése miatt.

1971-ben Leonovot jelölték ki a Szaljut–1 űrállomás berepülésének élére, ám a másodpilóta, Valerij Kubaszov megbetegedése miatt a tartalékok repültek helyettük a Szojuz-11-gyel, ám a visszatéréskor bekövetkezett balesetben a legénység minden tagja szörnyethalt. Azért csak feljutott másodszorra is az űrbe, mégpedig a Szojuz-Apollo-program, az első nemzetközi űrrepülés keretén belül, mint a Szojuz 19 parancsnoka.

Ráadásul 1975. július 17-én Leonov és Tom Stafford rázott kezet a franciaországi Metz városa fölött repülve, amely kézrázás egyben a két nagyhatalom közötti enyhülést is szimbolizálta.

Az Apollo és Szojuz 44 órán át repült összekapcsolva és az űrhajósok egymás nyelvén kommunikálva több televíziós adást is lebonyolítottak, hogy bemutassák egymás űrhajóit és az ott végzett tevékenységet a nézőknek. A repülés mindkét oldalon nagy sikert jelentett mind technológiai, mind szimbolikus, mind pedig propaganda értelemben. A Szojuz–19 leszállása után az űrhajósok parancsnokává nevezték ki, majd a szolgálatból 1991-ben szerelt le.

Biztosak lehetünk abban, ha a repülés nem vonzza magához Leonovot, a fiatalon már nagyon tehetséges férfiból nemzetközileg is elismert festőművész lett volna.

Bár a feltételes mód igazából nem helyes, ugyanis Leonov a későbbiek során sem hagyott fel szenvedélyével és elismert festő vált belőle. Témáit – talán nem okozunk ezzel nagy meglepetést – elsősorban a világűrből és az űrhajós életből merítette, de munkái között találhatunk az orosz ortodox templomoktól a szibériai hómezőkig megörökítő alkotásokat.