1923. február 25-én tartotta a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) Salgótarjáni Szakosztálya alakuló ülését a Karancs Turista Egyesület jogutódjaként.

Ez a dátum abból a szempontból is fontos, hogy innen datálható a Salgótarján környéki turizmus fejlesztése. Az MKE Salgótarjáni Osztálya elnöke Salgótarján polgármestere: dr. Förster Kálmán, alelnöke Liptay B. Jenő és Wágner Rezső voltak. Az egyesület titkáraként Rokfalussy Lajost, a jegyzőjeként pedig dr. Holcsek Bélát jegyezték be.

Az alapítók legfőbb célja Salgótarján és a Karancs-Medves vidék turizmusának fejlesztése volt.

Nem véletlen, hogy közülük ketten: dr. Förster Kálmán és Rokfalussy Lajos a Felvidék csehszlovák kézre kerülése előtt a Magas-Tátra kiváló ismerői, hegymászói voltak. Mind a ketten trianoni menekültté váltak, és rövid kitérő után Salgótarjánban éltek 1922-től, jó baráti kapcsolatot ápolva.

Rokfalussy Lajos 1922. október 1-től Salgótarjánban tanított és rendkívül sokat tett a salgótarjáni turizmus, illetve a városkörnyéki sísport népszerűsítése érdekében.

Dr. Förster Kálmán 1922 és 1943 között három alkalommal töltötte be Salgótarján város polgármesteri funkcióját. A korabeli amatőrfilm bepillantást enged mind a hivatali, mind a magánéletébe, valamint részleteket hallhatunk visszaemlékezéseiből.

A trianoni békediktátum a magyar turizmus életében is átrendeződést jelentett. A turisztikai szempontból addig preferált területek, többek között a Magas-Tátra, határon túlra kerültek.

Ezt követően irányult a figyelem a közelebb fekvő, de természeti-kulturális látnivalókban ugyanúgy gazdag tájegységekre. A két világháború közötti Magyarországon kormányzati szinten is tudatosan folyt az idegenforgalom koordinálása: támogatták a turistatevékenységek, és ezek köré szerveződő szolgáltatások és intézmények, egyesületek fejlesztését. Így került előtérbe a két, eltérő kialakulású és arculatú Nógrád vármegyei kistáj.

Az egyik a miocén kori andezites jellegű vulkáni tevékenység által létrehozott Karancs, a másik pedig a pliocén kori bazaltvulkanizmus során létrejött Medves vidéke.

Ebben a két világháború közötti időszakban lett preferált - országosan is számontartott turisztikai látványosságként - a két terület természetföldrajzi (földtani és felszínalaktani) értékei és tájképi szépsége.

Az MKE Salgótarjáni Osztálya főbb tevékenységei közé tartozott a város környékének természeti látnivalóinak, szépségeinek népszerűsítése: turistatérkép készítése 1924-ben, meglévő turistautak karbantartása, újak létrehozása.

Turisztikailag preferált területeken infrastruktúra kiépítése: a meglévő helyett masszívabb kilátó létesítése a Karancson 1929-ben, a források környékének rendbetétele: Bodzfás-kút 1933-ban, menedékház létesítése és működtetése Salgó vára alatt 1935-től.

Az egyesület feladatainak szerves részét képezte a vezetett túrák szervezése, biztosítása, illetve népszerűsítése a hazai turisztikai folyóiratokban (többek között Magyar Turista Élet salgótarjáni különszáma, a Turisták lapja, a Turistaság és Alpinizmus). Az egyesület munkájáról a korabeli helyi sajtó, köztük a Munka című folyóirat rendszeresen beszámolt.

Ez azonban hosszú út volt az áhított idegenforgalmi vonzerőhöz.

Még 1929-ben is azt írta dr. Förster Kálmán, hogy „ma még elfogultság kellene ahhoz, ha azt állítanám, Salgótarján városa magában alkalmas volna arra, hogy az idegeneket ide vonzza, de lehet, hogy lesz és adja a jó Isten, hogy minél előbb legyen idő, amikor a mai szégyenkezés helyett, büszke örömmel fogjuk városunkat az itt megforduló idegeneknek bemutatni.

Viszont két nevezetességet kiemelt: „az egyik a kőszénbánya és az ipari nagyvállalatok, a másik pedig városunk gyönyörűséges környéke”.

Ezek a sorok Salgótarján környéki turizmus népszerűsítése céljából kiadott, dr. Dornyay Béla tollából 1929-ben megjelent Salgótarján és a Karancs-Medves vidék részletes kalauza című mű előszavában jelentek meg.

A Munka című folyóirat 1934. április 7-i számában dr. Förster Kálmán még mindig feltételes módban fogalmaz: szerinte Salgótarján lehetne „a kedvenc üdülő, kiránduló és szórakozó hely. Hisz fekvése, természeti adottságai erre bizonyítékul szolgálnak”. Visszaemlékezése szerint korán felismerte a szülőföldjén, Tátrában szerzett tapasztalatai alapján Salgótarján „tájilag előnyös fekvésének igen szép erdős hegyvidékének értékeit.”

A Karancs-Medves vidéki turizmus fejlődésében nagy szerepe volt a Bodzfás-kút mellett fekvő, 1935. október 20-án felavatott menedékháznak. Az avatás alkalmából a turistacsalogató „filléres gyorsok” kb. 1500 érdeklődőt hoztak be a városba, és ugyanekkor került megrendezésre a Magyar Turista Szövetség vándorgyűlése is.

Visszaemlékezései szerint dr. Förster Kálmán „szívügyének” tekintette a menedékházat, ebédidejében többször kiment a menedékház építését szemrevételezni. Az átadás előtti héten többedmagával a menedékházban töltötte az éjszakát, ami feledhetetlen élményt nyújtott számára: „Itt álltunk a teraszon, tőlünk balra a sejtelmes holdsugárba öltözött salgói várrom, szemben velünk a palóc Olimpos, a Karancs. A Bodzfás forrás vize csendesen csobogott és mesélt. Mi pedig a Magas-Tátra által koronázott szép Szepességre, a mi drága szülőföldünkre gondoltunk!”

A menedékház valóban hozzájárult a városkörnyéki idegenforgalomhoz.

A túrázók, az egyre növekvő számú látogatók, a téli sportok szerelmeseinek népszerű szálláshelye lett, melyben „50 ágy, villanyvilágítás, folyóvíz várta az utazókat, a pincében szükségszoba, tároló helyiségek, a földszinten konyha ebédlővel és pletykasarokkal, fürdő és WC, valamint felügyelői szobák kaptak helyet. Az első emeleten két kisebb szoba és WC mellett külön férfi és női hálóterem lett elhelyezve. »Magyaros butorzata és népies kézimunkái, domborművei, képei stb. pedig szinte páratlanná teszik az egész országban«”.

A menedékház kihasználtságához nagymértékben hozzájárult a meglévő közlekedési infrastruktúra: legkönnyebben a salgói fogaskerekűvel, vagy pedig a Főtéri vasútállomástól Somoskőújfaluba mentek vonattal, onnan leszállva az eresztvényi kőbánya keskenynyomtávú kisvasútjával az alagúton át jutottak el a Salgó-menedékházig.

Ezt az utat dr. Förster Kálmán többször is megtette. Ismerve a polgármester viszonyát a turizmushoz és a menedékházhoz, tisztelői Förster-háznak akarták elnevezni, amit azonban ő elutasított. Visszaemlékezései szerint azonban „meglepetésül egy kedves figyelmet szántak nekem azzal, hogy bent az épületben, a tágas társalgóban, a sarokban egy táblát készítettek Förster otthon felírással, mely alatt ott díszelgett egy fémplaketten az én életnagyságú ábrázatom”.

A menedékház létrejöttét követően is dr. Förster Kálmán, saját bevallása szerint is minden alkalmat megragadott a vidék turisztikai vonzerejének népszerűsítésére. Ennek egyik példája az 1936 tavaszán tartott beszéde az SBTC-Hungária mérkőzés megnyitásakor: „A Karancs – a palóc Olimpusz -, melynek egyik csúcsa kálváriával, másik csúcs pedig 727 méter magas, egy 16 méter magas kilátótoronnyal büszkélkedik, továbbá a Salgó, a Pécskő, a Szilváskő, a Bárnai Nagykő mind kitűnő turista lehetőségeket nyújtanak itt a trianoni határ mentén tartózkodó turistának.

A városban lévő szállodák 1P. 20 fillérért elsőrendű szállást biztosítanak azoknak, kik rövidebb, hosszabb időre keresik fel városunkat […] ezeket azért sorolom fel, mert szeretném, ha a mai mérkőzésre ideérkezett vendégek tudomásul vennék is, ismerőseiknek is tovább adnák […] a városban van vendégszeretet és van érzék a szolíd idegenforgalom létesítése és fejlesztése iránt.”

Dr. Förster Kálmán nyugdíjazása, majd a II. világháború megtörte az éppen szárnyát bontogató Karancs-Medves vidéki idegenforgalmat. Az átmenetet Rokfalussy Lajos személye jelentette. Ugyanis az ő kezdeményezésére és Hepka Lajos segítségével helyreállították a Salgó-menedékházat, melynek 1947. október 12-én történő újranyitásával ismét megindult az idegenforgalom. De ez már egy másik történet.