A Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet síelőit 1944. január 13-án Erdélyben, a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz csúcsának meghódítása közben érte a lavinaszerencsétlenség. A katonai gyászpompával felravatalozott halottak búcsúztatásán hatalmas tömeg vett részt az acélgyári stadionban. A temetésekre, a holttestek megtalálásának és hazahozatalának sorrendjében háromszor került sor: január 22-én öt, 30-án kilenc, július 30-án egy áldozattól vettek végső búcsút a salgótarjániak.

A második világháború után hivatalosan tilos volt emlékezni a levente áldozatokra, az első hivatalos emlékünnepséget csak 50 év elteltével tarthatták meg. 2003-ban a város polgárai nevében egy 19 tagú csapat emlékoszlopot állított a lavinaomlás helyszínén, egy évvel később emléktáblát avattak az áldozatok sírja mellett.

A városi önkormányzat által szervezett koszorúzási ünnepségen Fekete Zsolt alpolgármester mondott emlékező beszédet, melyben kiemelte: Salgótarján múltjának kitörölhetetlen fejezete a Radnai-havasokban történt drámai esemény, amelyet minden idők legnagyobb magyar sporttragédiájaként tartanak számon. Fekete Zsolt hangsúlyozta: a városi önkormányzat erkölcsi kötelességének tartja a Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet sportolóinak teljesítményét és bátorságát példaként felmutatni a jövő salgótarjáni generációinak. A síjárőrcsapat tragédiájáról való megemlékezés a gyökerekhez vezeti vissza az utódokat és része kell, hogy legyen a szűkebb és tágabb szülőföldünkhöz való őszinte, mély kötődésnek is – mondta az alpolgármester.