Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2012. Augusztus 19. 18:35, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Augusztus 20. - A Minden Gyerek Lakjon Jól program a Magyar ízek utcája rendezvény kedvezményezettje

Augusztus 20. - A Minden Gyerek Lakjon Jól program a Magyar ízek utcája rendezvény kedvezményezettje

Az augusztus 19-20-i Együtt az Ország! ünnepségen a Magyar ízek utcája rendezvény kedvezményezettje a Minden Gyerek Lakjon Jól program.

Az esemény egybeesik a 2012-es program zárásával, az alapítvány ebből az alkalomból mutatta be a támogatásával előállított termékeket és a rendezvényre érintett családokat is meghívott.

Az idei év eredményeit Hegedűs Zsuzsa, az alapítvány kuratóriumának elnöke vasárnap sajtótájékoztatón ismertette Budapesten. Elmondta: az idén a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványon keresztül a rászoruló gyerekek étkeztetését támogatják mindazok, akik a Magyar ízek utcáján vásárolnak. Hozzátette: büszke arra, hogy a sétány fő témája az idén a Minden Gyerek Lakjon Jól program lett. "Elértük az elsődleges célunkat, hogy ebből az ügyből országos ügy lett. Ennek az elismerése ez" - mondta.
Az alapítványhoz a finomságokból származó nyereség 20 százaléka kerül, amellyel hátrányos helyzetű családokon segítenek. A budai rakparton az Erzsébet híd és a Bem tér között megnyílt Magyar ízek utcájában magyar termelők kínálják saját termékeiket, a többi között gyümölcsöt, sajtot, mézet és lekvárt, továbbá a helyszínen bárki megkóstolhatja a Magyarország tortája címet elnyert szabolcsi almás máktortát és Magyarország Cukormentes Tortáját is.
Hegedűs Zsuzsa emlékeztetett arra, hogy az alapítvány 2011-ben az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 300 településen több mint 15 ezer halmozottan hátrányos helyzetű, többgyerekes család számára biztosított vetőmagot és kishaszonállatot. Hozzátette: a családok 83 százaléka sikerrel élt ezzel a lehetőséggel.
Elmondta: a "mini háztáji" fenntarthatóságának megerősítésére az alapítvány e családok számára az idén is biztosított kishaszonállatokat, valamint az egész évi vetőmagot. Az idén mintegy 12 ezer család vett részt a programban új "mini háztájival". Hegedűs Zsuzsa tájékoztatása szerint teljes költségvetésük az idén 181 millió 500 ezer forint volt. "A 800 településből tavaly 300, az idén mintegy 200 jelentkezett a programra, tehát még mindig hátravan 300" - taglalta, hozzátéve: céljuk az, hogy a programba eddig nem jelentkező, mintegy 65 ezer halmozottan hátrányos helyzetű család közül is minél többet hasonló lehetőséghez juttassanak. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is működik az alapítvány 13611-es adományvonala, ahhoz kérik a segítséget, hogy jövőre is az ideihez hasonló létszámú családot jutathassanak ilyen lehetőséghez.
A Bem rakparti rendezvényre meghívták a programban résztvevő legsikeresebb településeket, azokat a családokat, akik a legjobban éltek az alapítvány által biztosított lehetőséggel. A két nap során megtekinthetőek és megvásárolhatóak a már feldolgozott, házilag előállított termékek (lekvár, kolbász, tészta), az általuk megtermelt zöldségek, tojás, gyümölcs. Mint Hegedűs Zsuzsa elmondta, a házi termékek előállítása jelentheti a családok számára a kitörési pontot, ezekre külföldön is nagy a kereslet. A vasárnapi rendezvényen elismerő okleveleket kaptak azok az önkéntesek, akik 3 éve segítik az alapítvány munkáját.
Beszélt arról is, hogy az ősszel öt olyan továbbképzési programot indítanak, amelyben három év alatt ezekből a régiókból mintegy 35 ezer tartós munkanélküli szakmunkásképzést kap, hiányszakmákban. Ápolóasszisztenseket, házi ápolókat, varrónőket képeznek. Emellett egy mentorprogramot is beindítanak, diplomás munkanélküli pedagógusokat képeznek tovább arra, hogyan lehet az iskolák kötelező délutáni foglalkozásait felzárkóztatásra használni. "Ezzel három év alatt mintegy 20 ezer embert tudunk munkavállalásra, önfenntartásra képessé tenni" - mutatott rá.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:00, szombat | Belföld

A kormány 400 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátást

A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat

2024. Augusztus 03. 08:54, szombat | Belföld

A húsáruk jelentős része júliusban is olcsóbb volt a tavalyi szintnél

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefogla

2024. Augusztus 03. 08:53, szombat | Belföld

Felmérés: Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból

Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból az ügyintézést követően.