Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2015. Október 01. 13:30, csütörtök | Helyi
Forrás: Zenthe Ferenc Színház

Átadta díjait a Zenthe Ferenc Színház

Átadta díjait a Zenthe Ferenc Színház

Hét kategóriában adták át a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Vastaps-díjait, Nógrád megye legrangosabb színházi elismeréseit.

A Min nevet az ember? című kabaré előtt vehették át az elmúlt évadban a közönség által a legjobbnak tartott előadások alkotói, illetve a legnépszerűbb színészek. Ugyancsak ezen a napon adták át a T. Pataki László Emlékgyűrűt, illetve a helyi társulat által odaítélt Zenthe Ferenc Emlékplakettet.

Idén immár nyolcadik alkalommal vehették át a Zenthe Ferenc Színház Vastaps-díjait az előző évad legnépszerűbb előadásainak alkotói, valamint a legjobbnak tartott női és férfi színész. A díjakat hagyományosan a nézők szavazati alapján adja ki a teátrum.

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója az évadot indító első bérletes előadás előtt beszámolt a színház fejlődéséről, többek között a növekvő előadásszámokról, a Zenthe tájelőadásairól, amelyek az elmúlt évadhoz képest szinte megduplázódtak.

A nézők szavazatai alapján Vastaps-díjas lett a meseszínház kategóriában a Zenthe Ferenc Színház A brémai muzsikusok című darabja, a díjat Molnár Ernő rendező vette át. A legjobb gyermek előadásnak a Budapesti Táncszínház 80 nap alatt a Föld körül című produkcióját választották, az elismerésért a produkció két táncművésze, Vattai Jennifer és Kiss Tamás mondott köszönetet.

A legjobb ifjúsági előadás kategóriában a Zenthe Ferenc Színház Liliomfija kapta a legtöbb szavazatot, a díjat Susán Ferenc rendezőnek nyújtotta át az igazgató. A családi előadások közül a Bartók Kamaraszínház és a Padlás vitte el a képzeletbeli pálmát, az elismerést megörökítő üveg kockát Dobák Lívia művészeti igazgató, valamint Gulyás Herman Sándor és Csadi Zoltán színművészek vették át.

Az évad legjobb színésznőjének Bozó Andreát választották a Képzelt Betegben (Zenthe Ferenc Színház) Toinette megformálásáért, a legjobb színész a salgótarjáni származású Pindroch Csaba lett, aki a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban (Thália Színház) című darabban Bernardot alakítja.

Az évad legjobb felnőtt előadása a Budapesti Operettszínház Szép nyári nap című operettje lett, az elismerést Kerényi Miklós Máté és Kocsis Dénes vették át.

A Zenthe Ferenc Színház kötelékében évek óta kiemelkedő teljesítményt nyújtó Erdélyi Gábor vehette át ez évben a T. Pataki László Emlékgyűrűt, amelyet P. Kerner Edit adott át a felvidéki színésznek.

A tavalyi évben alapított Zenthe Ferenc Emlékplakettet – amelyet a Zenthe társulata szavaz meg minden évben egy-egy színésznek – ez esztendőben Albert Péter érdemelte ki, aki sok más szerepe mellett a Liliomfi Kányay fogadósaként alkotott maradandót.

Ez évtől némileg változik a Vastaps-díj odaítélésnek módja, hiszen míg a színészeknek járó elismerést továbbra is az évad végén, szavazólapon ítélheti oda a közönség, addig az egyes előadások végén azonnal, interaktívan szavazhatnak színes kockákkal.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 18. 08:46, csütörtök | Helyi

Videón - Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

Ahogy Becsó Zsolt is mondja: ha nyugalomra, gyönyörű túraútvonalakra és valódi értékekre vágysz, Nógrád megyébe kell jönnöd! Nézd meg a teljes beszélgetést!

2025. December 17. 09:41, szerda | Helyi

Salgótarján ébred - Adjuk az új város képeit, várjuk a véleményeket!

Salgótarján városközpont rehabilitációja építészeti tervpályázat 1. díj. A városközpont rehabilitáció hosszútávú célja, hogy élhető városközpont alakuljon ki Salgótarjánban. A cikk végén várjuk a véleményét.