Hírek
2023. November 16. 17:30, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: SZÁNTÓ DÁNIEL
Alonso szerint nem lesz két ugyanolyan kör a Las Vegas-i Nagydíjon.
![Alonso szerint nem lesz két ugyanolyan kör a Las Vegas-i Nagydíjon.](/external/image_cache/0/a/e/0ae0584d42292bda2cb306ba7479e577.jpg)
Fernando Alonso a tapadás hiányára hívta fel a figyelmet a Las Vegas-i Nagydíj kapcsán, amely miatt arra számít, hogy a folyamatosan felgumizódó aszfaltcsík nagy javulást eredményez majd a köridőkben.
Izgalmas versenyre van kilátás a Las Vegas-i Nagydíjon, ugyanis az utcai pályán jóval hidegebb lesz, mint amihez hozzászokhattak a Forma-1-es alakulatok, ráadásul a betétfutamok hiánya miatt a tapadás is rosszabb lesz.
Ennek okán a kétszeres spanyol világbajnok arra számít, hogy a köridők a hétvége folyamán jelentősen javulni fognak, emiatt nagyon fontos lesz az időzítés a kvalifikáción, míg a versenyen a bokszkiállásokat kell alaposan átgondolni. „Ez egy utcai pálya, nagyon alacsony leszorítóerővel, és nagyon fontos lesz, hogy a féktávokon rátaláljunk a bizalomra az autóban” – vélekedett a hétvégén esedékes futammal kapcsolatos nehézségekről Alonso a RacingNews365-nek nyilatkozva.„A pálya állapotával és azzal, hogy nincsenek futamok a kisebb kategóriákban, úgy gondolom, hogy a hétvége során a pálya fejlődése jelentősebb lesz a szokásosnál. Szóval ez mindenkit kihívás elé állít majd, azt hiszem, nem lesz két egyforma körünk a hétvége során.” „A pálya minden egyes köre egy kicsit jobb lesz, mint az előző kör, az első szabadedzéstől kezdve a verseny utolsó köréig, szóval alkalmazkodnunk kell majd ehhez a változó tapadáshoz, ez lesz mindenkinek a kihívás.”
Mint ismert, Alonso egy újabb dobogóval örvendeztette meg a szurkolóit Brazíliában, ám a spanyol bajnok arra számít, hogy az AMR23-as ezen a hétvégén nem lesz képes ugyanolyan meggyőző teljesítményt nyújtani, mint két hete.„Ez a versenyhelyszín és Abu-Dzabi ugyanolyan fontos lesz számunkra, mint Sao Paulo volt az autó megértése szempontjából. Austin és Mexikó nagyon fájdalmasra sikeredett, de a csapat számára is nagyon hasznosak voltak a jövő évi autó megértése szempontjából.”
Eközben Leclerc szerint már egy kicsit sok, amit a Las Vegas-i Nagydíjon művelnek a pilótákkal, hiszen annyi eseményen kell megjelenniük, ami ellehetetleníti az ideális felkészülésüket a futamra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 21. 11:30, vasárnap | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Antonelli nyerte a Forma-2 főversenyét a Hungaroringen.
Az olasz Andrea Kimi Antonelli sikerével zárult a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj Forma-2-es programjának főversenye, amelyet vasárnap délelőtt rendeztek meg a Hungaroringen.
2024. Július 21. 09:45, vasárnap | Helyi sport
Magyar Nagydíj - Colov rajt-cél győzelme a Forma-3-asoknál.
A bolgár Nikola Colov rajt-cél győzelmet aratott vasárnap a hungaroringi Magyar Nagydíj Forma-3-as főversenyén.
2024. Július 21. 09:30, vasárnap | Helyi sport
Balaton-átúszás - Elrajtolt a mezőny.
Vasárnap reggel elkezdődött a 42. Lidl Balaton-átúszás Révfülöpön.
2024. Július 21. 09:21, vasárnap | Helyi sport
HORZE Szabadidős Lovasverseny Szilvásvárad.
2024.07.20-án Szilvásváradrara utaztak a Fülöp LSE lovasai. Fülöp Veronika Edző,Deák Borbála,Földi Boglárka,Gulyás Eszter,Szegedi Kiara,Kis Virág Liliána,Molnár Lotti,Kósa Mira Anna,