Városlista
2021. augusztus 1, vasárnap - Boglárka

Hírek

2020. Október 28. 13:09, szerda | Sport
Forrás: mti - illusztráció: ferrari.com

Akár 23 futamból is állhat a 2021-es Forma-1-es versenynaptár

Akár 23 futamból is állhat a 2021-es Forma-1-es versenynaptár

A Forma-1 irányítói minden eddiginél több, 23 versenyhétvégét tartalmazó naptárt mutattak be a 2021-es idényre a csapatoknak, legalábbis az Auto, Motor und Sport című német szaklap értesülései szerint.

A javaslatot állítólag hétfőn, az elmúlt hétvégén rendezett Portugál Nagydíj helyszínén, Portimaóban ismertették az istállók vezetőivel, az egyeztetésen pedig Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke is részt vett.

A szaklap szerint az új idény március 21-én Ausztráliában kezdődik, majd Bahrein, Kína és Vietnam következik, hogy aztán május 9-én, Barcelonában elkezdődhessen a szezon európai része. Ebben Monte-Carlo, valamint Baku is helyet kap, június közepén a kanadai Montreal jelentené a tengerentúli kitérőt, aztán az augusztusi nyári szünet előtt még Franciaországban, Ausztriában, Nagy-Britanniában és Magyarországon járna a száguldó cirkusz.

A szünet után Monza, Zandvoort és Spa-Francorchamps három egymást követő hétvégén következne, ahogyan később Szingapúr, Szuzuka és az oroszországi Szocsi is. Az utolsó futamot az elmúlt évekhez hasonlóan Abu-Dzabiban rendeznék decemberben.

Az idei versenynaptárban eredetileg 22 hétvége szerepelt, de a koronavírus-járvány átírta a forgatókönyvet. A módosított programnak megfelelően az idény csak júliusban kezdődött, azóta 12 futamot rendeztek, a zárásig még öt van hátra, az utolsó december 13-án, Abu-Dzabiban.

Az, hogy jövőre sikerül-e 23 versenyt rendezni a Forma-1-es világbajnoki sorozatban, a pandémia miatt egyelőre erősen kérdéses.

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója a múlt héten az M4 Sport Sporthíradó című műsorában azt mondta, a Magyar Nagydíjra várhatóan jövőre is augusztus első hétvégéjén kerül sor.

Címkék: Forma-1, futam, verseny

Ezek érdekelhetnek még

2021. Július 31. 16:16, szombat | Sport

Hamilton indulhat az élről Mogyoródon

A címvédő, hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

2021. Július 31. 14:38, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Palkovics: 2037-ig biztosított a hungaroringi Forma-1-es futam

Biztosan lesz 2037-ig Forma-1-es futam a Hungaroringen - mondta az innovációs és technológiai miniszter szombaton, miután a Magyar Nagydíj helyszínén egyeztetett Stefano Domenicalival, az F1 elnök-vezérigazgatójával.

2021. Július 31. 08:52, szombat | Sport

Legyőzte az amerikaiakat és negyeddöntős a férfi vízilabda-válogatott

Az Európa-bajnok magyar válogatott 11-8-ra legyőzte az Egyesült Államok csapatát a tokiói olimpia férfi vízilabdatornájának negyedik fordulójában, szombaton, ezzel már biztosan negyeddöntős.

2021. Július 31. 04:37, szombat | Sport

Milák Kristóf Európa-csúccsal ezüstérmet nyert szombaton 100 méter pillangón a tokiói olimpián

A 200 méteren aranyérmes magyar úszó a második legjobb idővel az ötös pályáról várta a finálét, melynek nagy esélyese a 100 méter gyorson győztes Caeleb Dressel volt a mellette lévő négyes pályán.